Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 1. (Kaposvár, 1970)

Kanyar József: Adatok Somogy megye művelődéstörténetéhez a XVIII. század második felében (1770-1789)

tanítósat pedig nemzeti- iskolának. Az iskoláknak nemcsak az állapota, hanem a jellege is változván, szinte falvanként más és más volt. A sokoldalúbb ismeretekkel rendelkező, törekvő tanítók jóval többet tanítottak, míg a gyengébb képzettségűek, kevesebbet. Az ambíciókkal rendelkező és külföldi tanulmányutakra készülő diáktanítók - az alapismereteken túl - jelentős többletismeret átadására vállalkoztak még az egyszerű falusi iskolákban is.

Az iskolai munkában aligha volt tervszerűség, hisz országosan előírt, egységes tanítási elvekről aligha beszélhetünk még e században. A falvak felekezeti népiskoláiban az oktatás feltételei - a kirívó fogyatkozások és hiányosságok következtében — teljesen hiányoztak. Tan- és iskolakötelezettség nem lévén, a legfőbb nyári és őszi munkák idején: júliusban, majd szeptemberben és októberben - még a múlt század végén is (1886-ban!) - csak feles számban jártak a tanulók Ádándon iskolába.23

De a rendszeres felügyeleti ellenőrzés is hiányzott a tanítók munkájából. A hiányos tanítóképzés eredményeként: sok tanító csak „észnélkül”, „sulykolva”, szajkóztató módszerrel, pálcával tanított, (,,... disciplinae tradere turmatim ferulae subducere cogitur. . .”)23''a sokból hiányzott az alkalmasság is („igyekszik, de a tehetség hibádzik” (Látrány), több volt köztük „a fennlátó és a heves”, a korhely (Bereczki Imre, Jut), a komor, (Koszty József, Büssü), és a „szorgalma- tosságban is tsüggedő’^ tanító (Visoli János, Szárszó). Hajtogató József herényi tanító is „alkalmatlan” volt a tanításra.”)24.

Csak a század utolsó évtizedében rendelte el a helytartótanács, hogy a nemzeti iskolákban a tanítók csak approbáció után, a felsőbb iskolai hatóságoktól nyert bizonyítványok alapján taníthatnak.2“ A tanítók képzése még a XIX. század első felében sem volt megoldva. Szepesy Ignác pécsi megyéspüspök egyik beadványából arról értesültünk, hogy Pécsett megkezdte, 3 alkalmazottjával, a falusi tanítók 5 hónapig tartó rendszeres oktatását.26

Voltak olyan falvak, amelyekben az idős prédikátorok már nem tudtak tanítani (Basal, Csertő, Magyaregres), s így az olyan helységekben, ahol nótárius sem volt, a gyermekeket távoli falvakba küldték iskolába. De tudunk arról is, hogy a nagy tanítóínségben, 1774-ben két asszony tanította a leánygyermekeket olvasásra és éneklésre Nagybajomban. Olyan iskoláról is van tudomásunk, amelyben egy takácsmester volt a falu tanítója, és pedig olyan, aki még nótáriusi. tisztre sem volt alkalmas (Kaposszentbenedek).

A nagy tanítóhiányban a nagybajomiak 1774-ben, a kiskovácsiak 1775- ben, a csokonyaiak 1777-ben, az alsokiak, a sarkadiak, a csurgónagymartoniak, a szentaiak és az udvarhelyiek 1782-ben mindent elkövettek annak érdekében, hogy iskolamestert állíthassanak be falujukba.27 De tudunk arról is, hogy a veszprémi püspök azzal a váddal illette a gigeieket és a nemesdédieket, hogy 1778-ban „önhatalmúlag vittek mestert” a maguk számára.28

Ha már tanítót nem tudtak találni a falvak a maguk számára, mint a csurgónagymartoniak is 1769-ben, - mivel három óra járásnyira a falutól semerre sem volt tanító — nótáriust kértek a felsőbbségtől, akivel a tanítói munkát is elvégeztették volna. A magyaregresiek is ugyanezért folyamodtak 1771- ben. Ám arról is van tudomásunk, hogy csak olyan tanítókat akartak felfogadni, akik nem vállaltak jegyzői funkciókat (Alsók, 1776).

A kálvinisták 1774-es összeírásai alapján a megyében csupán 34 anyaegyháznál tudtunk gyermek-oktatásról. A 34 helyen is csak 10 helyütt volt iskola67