Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 1. (Kaposvár, 1970)

Bencze Géza: Adatok a Kapos-völgyi vízrendezés első időszakához (1807-1819)

telekszámnak a rusticális, földek kiterjesztését nem jelentő növelése a robotkötelezettség szaporításával más módon is szolgálta a majorsági termelés gyarapítását/1 A jobbágyföldek korlátozása mellett a külterjes termelés- bővítés másik járható útja az addig megműveletlen földterületeknek a termelésbe való fokozott bevonása lett volna. A XVIII. század közepéig érintetlen, nagykiterjedésű, terméketlen, posványos-mocsaras területek rendezése óriási lehetőségeket jelentett. A népesség növekedésével a művelés alá fogott területek zömét a jobbágytelkek elfoglalták, a majorságok részéről jelentkező területrablások ellenére is. Igazán jelentős területnövelés tehát csak a rossz viszonyú, következésképpen „szabadon” álló területek meghódításával vált lehetővé. Az üzemmé szervezett nagybirtok az irtás jellegével járó 6-12 éves vargabetűt akarván megkerülni, saját maga kezdett területszerző tevékenységbe. Végeredményben tehát, - úgy látszik -, hogy a vízrendezési munkák elkezdését elsősorban nem a meglévő mezőgazdasági termőterületek védelme, ármentesítése sürgette, hanem az újabb földterületeknek a termelésbe való bevonása."

A török uralom megszűnése után, annak örökségeként óriási elmocsara- sodott területek hagyományozódtak a XVIII. századra. Az óriási vízivilág kialakulásának, az évszázadokkal korábbi állapotok visszatérésének okát nem a török elleni sajátos védekezési módban kereshetjük, döntőbb volt az, hogy ezek a területek a népesség által elhagyatva váltak ilyenekké. A XVIII. század elején betelepülő lakosság számára még elegendő művelhető, vagy irtás útján viszonylag könnyen termővé tehető föld állt rendelkezésre, és így csak a század második felében - a majorsági gazdálkodás előretörése idején vetődött fel a vízviszonyok rendezésének a kérdése, a területek árvédelmi és vízhasznosítási újjászervezése. A nagybirtokok kialakulása, a rendszeresedő és terjeszkedő kereskedelmi kapcsolatok tették ezt szükségessé, és — ami a legfontosabb volt - a rendezetlenség gátja volt a földművelésnek is.

Értehető tehát, hogy a század közepén egyre sürgetőbben jelentkezett az ezeknek a viszonyoknak a rendezésére irányuló igény. Mária Terézia 1751. évi decrctuma 14. cikkelyében már a vízrendezés problémáit és jövendő útját vázolta fel, de a károkat még tovább növelő malomtavak - és gátak regulációjához ekkor még nem voltak adottak a gazdasági, a szervezeti és a műszaki előfeltételek.6 A szórványosan mégis lefolytatott vízrendezések így főleg a jobbágyság közös földjeit védelmező, kisebb munkálatok voltak, de akadt néhány uradalom is, ahol - külföldi példáktól inspiráltán - sor került fejlesztési és korszerűsítési célokat szolgáló vízrendezésre és vízhasznosításra is.'

A század második felében a tisztázatlan birtoklási- és határviszonyok közepette, a célszerűtlen malom- és gátépítések, a rossz és elhanyagolt közutak okozta problémákat nem lehetett egyszerre megoldani, de a megyék zömében sorra került mérnöki állásszervezések, a Mérnöki Intézet 1782-ben történő megalapítása, a mérnökök alkalmazásának törvénybefoglalása - nem ritkán a birtokosok érdektelensége ellenére is - mind az 1751-ben megkezdett út egy-egy állomása volt.8

Somogybán is a vármegye sokáig nem tudta leküzdeni a birtokosok egy részének érdektelenségét, miután a szabályozásokat hosszú ideig hátráltatták a korban gyakori birtok- és malomperek. Aligha kétséges, hogy a birtokosok egy részének - itt főként a kis- és középnemességre gondolunk - közönyét a majorsági termelés kiterjesztésében való anyagi részvétlenség is motiválta. A lecsapo102