Lukács Gyula - Keményfi Béla: Magyar foglyok a szovjet lágerekben és a börtönökben 1945-1953 - Iskola és Levéltár 40. (Kaposvár, 1996)

Részletek Keményfi Béla Magyar leventék a sarkkörön túl… c. könyvéből - A zaporozsjei börtönben

hozzám. Középmagas, világosszőke, egy kicsit bicegő fiatalasszony volt. A háborúban szerezte a sérülését. Kérdezett valamit, de nem értettem. Ütlege- löm, akinek az egyik fele béna volt, mondott valamit az orvosnőnek. Csak sejtettem, hogy rólam beszélt.

Elment az orvosnő. Kis idő múlva rabok hoztak egy vaságyat, deszkákat tettek rá.

Erre fektettek fel engem, és a derekam alá egy felfújható gumikarikát tettek. Ezt a vaságyat másfél év múlva hagytam el.

Az orvosnő távozása után, immár a „kényelmes" helyemen fekve magamhoz hívtam a németül értő fiút, és a német szavak orosz jelentéseit kérdezgettem. A fiú szókincse elég gyér volt, csak a legszüksegesebb szavakat ismerte, de ez is elegendő volt ahhoz, hogy pár nélkülözhetetlen szót megtanuljak. Ezek a szavak vezettek el a majdnem tökéletes orosz nyelvtudásig.

Naponta többször megkínáltak mahorkával, ilyenkor darabka Pravdát is kaptam. Az újságot csak kis darabokra összevágva adhatták be a hozzátartozók. Ezek, és a németül beszélő fiú segítségéve! ismertem meg a cirill betűket. Nagy hasznát vettem, hogy Veszprémber ógörögöt is tanultam Örültem az orosz nyelvben történő előrehaladásomnak. Két hét múlva azért akart megverni a béna, az alvilág egyik vezére a ..Kapitány", mert szerinte letagadtam, hogy tanultam oroszul. Nem hitte el, hogy ennyi idő alatt meg lehet tanulni a cirill betűket.

A cellatársaim egytől egyig köztörvényesek voltak Akinek engedélyezték, az kaphatott csomagot is. Azért írom, kaphatott és nem kapott, mert abban az időben a lakosság is éhezett. Húsz deka kenyérfejadagot is csak a dolgozó kapott, a nem dolgozó felnőttek és a gyerekek semmit sem kaptak. A civilek a raboktól vásárolták dohányért a kenyeret. Természetesen tiltották, de az őrök vették tőlünk. Lebukás esetén szigorú büntetésben részesültek.

Mindenki kapott egy égetett cserépedényt, hozzá fakanalat. A cserépedényt egyesek fejvánkosnak használták. A szovjet börtönökben és a lágerekben a kanál nagy kincs volt, aki elvesztette, az ihatta a levesét. Nagy gondot nem okozott, mert a napi egyszeri zsírtalan mosogatólé-szerű üres levest, benne két-három vékony szelet uborkával, könnyen megihattuk. Háromszor kaptunk enni: reggel és délben harminc deka vizes fekete kenyeret, délben levest, este és reggel három szem sós halacskát.

82