Lukács Gyula - Keményfi Béla: Magyar foglyok a szovjet lágerekben és a börtönökben 1945-1953 - Iskola és Levéltár 40. (Kaposvár, 1996)
Részletek Keményfi Béla Magyar leventék a sarkkörön túl… c. könyvéből - A zaporozsjei börtönben
vágott gumidarabot égetett el egy cserépedény alatt, a lerakódó korom és a kleiszter keverékével festették a kártyafigurákat. Az összekötözött, szabályosan körbevágott lapokat, általában hármat, összeragasztották, préselték. A legügyesebb újságpapírból annyi sablont vágott ki, ahány szin, illetőleg figura van a francia kártyában, természetesen többet, mert festés közben eláztak. A sablont ráhelyezték a kártyalapra, a festéket ujjúkkal végigkenték, száradni hagyták. Másnap fél óra alatt olyan kártyát készítettek, hogy még Piatnik is megirigyelhette volna. Mig a kártya készült, egy vor állandóan takarta a készítőket, ha a fegyőr a volcsokon benéz, ne lássa mit csinálnak. Kártyáztak. Mi volt a tét? Ing, nadrág, cipő, vagy egy-egy fejadag kenyér. Találkoztam fiatalkorú bűnözővel, akinek a homlokára tetoválták „Ogyesz- sza". Ezt tette fel tétnek, mert már mindenét elveszítette Azonnal elkobozták a kártyát, ha rajtakapták a kártyásokat, a játékosokat pedig négy-öt napra sötétzárkába csukták, kenyeren és vízen. Letöltve büntetésüket, onnan visszatérve kezdték elölről a kártyakészítést es a kártyázást. Nem csak kimondottan vorokkal voltam együtt Például 1947 telén behoztak egy fiatalembert, aki kolhozból lopott tehenet A rettentő hidegben hét kilométerre vezette el. Elfagyott a lába. Hozzánk érkezésekor, már a jobb lábfejéről két ujját levették, de feketedtek a többiek is, sorban vették le őket érzéstelenítés nélkül. Csak a bokája és a sarka maradt meg. Politikai elítélt nem került a gyengélkedőre. Elítélésük után rögtön elszállították őket etappal Vorkutába a Belomorkanalhoz /Fehértenger Csatorna/, Murmanszkba, illetőleg Távol Keletre-Norilszkba, vagy Buchta-Vanyinba behajózásra a Csukcs-félszigetre induló hajókhoz. Mentek Ázsiába is, Karaganda környékére, a Balhas-tó vidékére szén-, ólom- és rézbányákba. A heti egyszeri fürdésen kívül sohasem mozdultam ki a cellámból, mégis ismertem a börtön minden folyosóját, szám szerint tudtam merre vannak a cellák, melyik cellában kik vannak. A börtönlabirintusban elméletileg ragyogóan eligazodtam. A cellában megforduló betegek elbeszéléséből ismertem meg. Meg kell említenem a tetoválás művészetét is. Természetesen azt is tiltották. Letartóztatáskor elsőként a tetoválásokat vezették rá az előzetes kartonjára, és csak utána vették le az ujjlenyomatát. A tetoválást ingyen nem csinálták, meg kellett fizetni. A börtönben a kenyér és a dohány jelentette e 86
