Lukács Gyula - Keményfi Béla: Magyar foglyok a szovjet lágerekben és a börtönökben 1945-1953 - Iskola és Levéltár 40. (Kaposvár, 1996)
Részletek Lukács Gyula Második világháborús naplójából - A szökés
Bizonyára a nagy vagyonára és az egész szovjet hivatali rendszer korruptságára célzott. Sajnos a cella számozására már nem emlékszem, de azt tudom, hogy két, szokatlanul nagy méretű ablaka volt, amelyek nyugat felé néztek. A nap mindig csak ebéd utáni időben sütött be. Az ajtó mellett -amely, mint börtöncella ajtók jó, erős vasalással készültek- két „paraska" állt. Ezek az edények kb. 80 liter ürtartalmúak voltak és az egész cella ezekben végezte szükségét. Amikor megteltek, kikopogtattunk az ajtón és kérték a fegyőrt, hogy engedje meg az edények kiürítését. Ez többnyire kisebb-nagyobb huzavonával járt. mert a csordultig telt edényekből a bűzös folyadék a folyosón végig locsolódott és ezt az őrök undorítónak tartották. Egyrészt igazuk volt, de ha időben megengedik az ürítést, ezt el lehetett volna kerülni. Az edények kiürítése az úgynevezett folyosósok feladata volt. Ezek rövid, 2-3 évre elítéltek voltak, egyben ezek voltak a börtön postásai is. Mivel minden zárkából azon az emeleten ők hordták ki és vissza az edényeket, alkalom nyílt arra, hogy levelet juttassanak el egyik helyről a másikra. így a menők, mint pl. a mi Mihail Szergejevicsünk is pontosan tudta, mi történik a többi volt bűntársával, ki hol van, stb. A zárkában nem volt semmiféle bútorzat. A csupasz betonpadlón kuporogva, ülve, fekve helyezkedett el mindenki. Most még tűrhető volt a helyzet, mert nem volt túlzsúfolva a terem. Az esti létszámellenőrzés után mindenkinek le kellet feküdni és csak a dolgát végezendő mehetett a paraskihoz. Estétől reggelig hatvanhatszor is megfordult mindenki egyik oldaláról a másikra. Aztán egyik nap, egy nagy csomó új elítéltet tuszkoltak be hozzánk. Az emberek olyan szorosan voltak egymás mellett, hogyha valaki fel akarta emelni a kezét, óhatatlanul a másiknak is kellemetlenséget okozott. Csak egy dolog nem változott. A pahán általt kijelölt és eav láthatatlan vonallal meghúzott határon nem mert átlépni senki. Nekem szerencsém volt, mert a pahán védelme alatt álltam és a „kerítésen" belül volt a helyem. A folyosó felől egyre jöttek az újabb emberek, a teremben lévő újoncok nem mertek a terem belseje felé közeledni, mert mindenhonnan kemény ökölcsapások és rúgások akadályozták őket az előnyomulásban. Aztán megszűnt az utánpótlás. A régi elítéltek a terem egyik oldalára húzódva szemlélték az újakat. Azok riadtan szorongatták kezükben hitvány csomagocskáikat. Egyszerre felhangzott Misa a pahán parancsa. Mindenki üljön le ! A pahán Mityenkát, a fiatalkorú kis vagányt, és engem magához hívatott. "Ti vizsgáljátok át az úi pofák csomagjait" -adta utasításba, aztán két megtermett testőr 73
