Lukács Gyula - Keményfi Béla: Magyar foglyok a szovjet lágerekben és a börtönökben 1945-1953 - Iskola és Levéltár 40. (Kaposvár, 1996)
Részletek Lukács Gyula Második világháborús naplójából - A szökés
sofőrnek, hogy hova álljon. Amikor a teherautó megállt és a kis kirgiz Baba- jev nevű sofőr szállt ki a kabinból. Üdvözölték egymást és kiadták a parancsot: Autóra felszállni! Mi öten a szokásos módon a platón foglaltunk helyet. Alig félórás út megtétele után feltűnt a láger. Már messziről láttuk, hogy néhány fehérzubbonvos. fehér tánvérsaokás tiszt áll a zsilipkapu előtt. Odaértünk a kis csoporthoz. A sztarsinai kiugrott a kabinból és harsány hangon vezényelt: „Szlezáj masini" /lemászni az autóról/. Először az őrök ugráltak le, majd mi következtünk. A sztarsinai odalépett a Félkarú elé és jelentette, hogy három szökevénnyel rendben megérkeztek. A táborparancsnok ezután elénk állt és nagyon gúnyos hangon azt kérdezte: „Na, kak zeile avelo v Budapesté?" /Na. mi újság van Budapesten?/ Nem válaszoltunk csak álltunk és a legnagyobb megvetéssel néztünk vele szembe. Észrevette dacos tekintetünkből, hogy gyűlöljük őt és tiszttársait is. Erre átvágott egy más magatartásba. Rettenetesen szidott, szitkozódott, mindenféle alias fasisztának elmondott bennünket. Amikor már paprikavörösre vált fejjel kifulladt a szitkokból csak ennyit mondtam: „Kazsdij voejennoplennij imejet pravo k begszt- vu !" /minden hadifogolynak joga van szökni/ Ez aztán olaj volt a tűzre. Még egy nagy szitokáradat és fenyegetés, hogy meg fogjuk mi még látni, hogy mihez van jogunk. Ez idő alatt míg ordított velünk a tábor kerítésén belül megláttam Wamzát, a német táborparancsnokot, amint mutatóujját a szájára téve arra figyelmeztetett, hogy hallgassunk. Miután a parancsnok kiordítozta magát, megparancsolta nekünk, hogy menjünk be a lágerba. Nem nyitották ki a nagykaput, hanem az őrház folyosóján kellett átmenni. Elsőnek léptem be a folyosóba. A jólismert hely, ahol annyiszor mentem-jöttem munkára. A folyosó másik ajtaja zárva volt és egy katona állt ott. Amikor odaértem intett, hogy menjek be az őrszemélyzet pihenőhelységébe. Mikor mind a hárman bent voltunk, vagy nvolcan-tízen ránk rontottak és ütni-váani. rugdalni kezdtek bennünket. Hamarosan a földre kerültünk és még akkor is folytatták az ütlegelést. Amikor abbahagyták, ránk ordítottak, hogy keljünk fel a padlóról és takarodjunk be a lágerba. Kitámolyogtunk a folyosóra majd a már nyitott lágerfelőli ajtón át beléptünk újra a lágerba. Ott mindjárt négy VK-ember és Wamza kíséretében a fogdába kerültünk. Előkerült Sárosi a magyar parancsnok is. Most aztán feketén-fehéren kiderült, hogy milyen is az igazi magyar szolidaritás. Sárosi talán még az orosznál is ocsmányabb hangon szidott bennünket, hogy milyen szégyent hoztunk a magyarokra, meg így, meg úgy, az olyanok miatt 64
