Lukács Gyula - Keményfi Béla: Magyar foglyok a szovjet lágerekben és a börtönökben 1945-1953 - Iskola és Levéltár 40. (Kaposvár, 1996)
Részletek Lukács Gyula Második világháborús naplójából - A szökés
velünk és beérkeztünk Darnyica állomásra. Nem gondoltam ekkor, hogy csak négy kemény esztendő eltelte után fogom ezt az állomást újra látni. Nem tudom, hogy milyen menetrend szerint közlekednek a szovjet vasutakon a szerelvények, de az biztos, hogy sok az alkalomszerűség és a rögtönzés. Volt amikor egészen kis állomásokon 3-4 órát is várakoztunk, de egyetlen egy vonat sem ment el mellettünk, sem a szemközti irányból. Az utasok nyugalma meglepő volt. Nem idegeskedett senki. Az emberek egyszerűen tudomásul vették, hogy ez van. Valamikor késő este érkeztünk Poltava városba, persze csak másnap reggel indultunk tovább, de az éjszakát a vonatban töltöttük. Aztán még egy nap utazás és egyszerre kezdett ismerőssé válni a táj. Mind gyakrabban tűntek fel a távolban a szénbányákra jellemző nagy pala- hányók. Mind sűrűbben követték egymást a hallomásból ismert városok: Kramatorsz-Gorlovka-Gyebalcevo Krasznij Lucs- és végül az utazás végállomása Bokovo-Antracit. Nem mentünk Vorosilovgrádba, az majd csak későbbi állomás lesz egy újabb keserves utazás kezdetén. Amikor már közeledtünk a végállomáshoz, a mi sztarsinánk egy kis előadást tartott. Lelkünkre kötötte, hogy ne áruljuk el a kellemes utazás részleteit, ő elvárja tőlünk, -mivel rendesen tartott bennünket-, hogy mi is hallgassunk mindenről. Nekünk eszünk ágában sem volt, hogy beszéljünk az utazásról. Kisebb gondunk is nagyobb volt ennél. Minket a fogadtatás érdekelt és hogy mi lesz utána. Bokovo-Antracit egy kis állomás volt, amely inkább teherpályaudvarnak számított. Több sínpár, rengeteg szénnel megrakott vagon. Valamicskét hasonlított a Brijanka-i állomáshoz. Oda személy vonat nem járt. Oda csak üres vagonokat tolattak és onnan szénnel megtöltve vontatták el a hatalmas vadhangú szirénával felszerelt óriási mozdonyokat. A sztarsinal az állomás- épületből telefonált a lágerba, hogy megérkeztünk. Onnan azt a választ kapta, hogy egy teherautót fognak értünk küldeni. Kimentünk az épületből és a közelben lévő, néhány csenevész fából álló parkban ültünk le az árnyékba. Csendes, meleg nyári nap volt. A környéken látszott, hogy régóta nem volt eső, mert mindent ellepett a finom szénpor. A fák levelén, a füvön. az épületek cserepén, bádoateteién mindenütt csak szénpor. A sztarsinal javaslatára ettünk a még meglévő húskonzervből, kenyérből és jót ittunk a közeli csapról hozott friss vízből. Aztán feltűnt a hepehupás úton, nagy porfelhőt húzva maga után a láger jól ismert 3 tonnása. A sztarsinal kiállt a fák alól és karjával integetett a 63
