Lukács Gyula - Keményfi Béla: Magyar foglyok a szovjet lágerekben és a börtönökben 1945-1953 - Iskola és Levéltár 40. (Kaposvár, 1996)
Részletek Lukács Gyula Második világháborús naplójából - A szökés
legnagyobb baj az volt, hogy nem volt vizünk, amivel Bandi lábát megmoshattuk volna. Mást nem tudtunk csinálni, mint a tartalék kapcával Jenő bekötötte Bandi lábát, ezt aztán Bandi becsavarta a kapcájába és felhúzta rá a csizmáját. Még szerencse volt, hogy az orosz csizmákat úgy készítik, hogy az úgy nevezett „torok'-ban bőre szabják, hogy télen többrétegű kapcát lehessen feltekerni a lábra a fagy ellen. Az ebéd és déli pihenő után újra nekivágtunk az útnak. Bandi eleinte alig sántított és azt állította, hogy jól bírja a gyaloglást. Aztán minél jobban telt az idő és már vagy újabb 10-12 kilométert hagytunk magunk mögött, Bandi eavre jobban sántított és le-lemaradozott az úton. Egy ilyen alkalommal, amikor pár száz métert lemaradt, és nem hallhatta mit beszélünk, Jenő feltette a kérdést: „Mit teavünk? Ha még jobban erőlteti a menetelést, még jobban felsebesedik a lába és egyáltalán nem fog tudni menni!" -mondta. Azt válaszoltam: Ha találnánk valahol vizet, úgy a mai napra befejeznénk a gyaloglást. Csak annyit bírjon még ki Bandi, amíg valami patakhoz érünk. -Ebben maradtunk. Bevártuk míg Bandi hozzánk ért és megmondtuk neki, hogy mi a tervünk. Nagyon tiltakozott és erősgette, hogy jól bírja a gyaloglást. Lassabban haladva lépkedtünk és kétórai gyaloglás után egy tisztavizü patakhoz értünk. Rögtön letértünk az útról és pár száz méterre attól egy hatalmas fűzfa alatt letáboroztunk a patak mellett. Bandi azonnal levette a csizmáját és a hideg vízbe mártotta sérült lábát. Kimostuk kapcáinkat és kiteregettük a fűre azokat száradni. Megbeszéltük az előállt helyzetet és Jenővel -Bandi ellenében- úgy döntöttünk, hogy egy nap pihenőt tartunk. Ennek megfelelően Jenővel megkezdtünk egy kis kunyhó építését. Megfelelő ágakat vágtunk és a váz elkészítése után újabb ágakkal fedtük be a tákolmányt. Ez az építkezés nem az időjárás miatt készült. Úgy gondoltuk, hogy valamelyest meg fog védeni bennünket az éjszaka ádáz vérszívói, a szúnyogok ellen. Miután mindennel elkészültünk, amit szükségesnek tartottunk, végig hevertünk a patakpartján nőtt dús fűvön és átadtuk magunkat a pihenésnek. Közben beszélgettünk. Az eav hét, amióta kereket oldottunk, szinte kitörölte emlékezetünkből a lágert. Csak a jövőről és az előttünk álló feladatokról beszélgettünk. A birtokunkban lévő primitív térkép alapján 8-900 km távolságot számoltunk, ami már a hátunk mögött volt. A térkép csalóka méretaránya, na meg a mi sürgető vágyunk hatása alatt sokkal kevesebbnek láttuk az előttünk lévő távolságot, mint amennyi a valóságban még előttünk volt. Már arról álmodoztunk, hogy ha minden így fog sikerülni, mint eddig, úgy egy 44
