Lukács Gyula - Keményfi Béla: Magyar foglyok a szovjet lágerekben és a börtönökben 1945-1953 - Iskola és Levéltár 40. (Kaposvár, 1996)

Részletek Lukács Gyula Második világháborús naplójából - A szökés

tönkre. Úgy határoztunk, hogy a romok között fogunk éjszakázni. Amikor a romokhoz értünk, nagy meglepetésünkre, azok nem voltak kihaltak és lakatlanok. Az épen maradt tűzfalak és kémények között kitaposott keskeny gyalog utak hálózata volt. A romok között és azok alatt a pincékben laktak. Itt-ott gyerekcsapat futkározott, öregasszonyok és férfiak guberáltak a romok között valami használható tárgy után. Senki ügyet sem vetett a megérkezésünkre. Végül is egy öregembernek, aki egy pince lejárat előtt üldögélt feltűnt, hogy tétován bámészkodunk. Odakiáltott, hogy menjük hozzá. Átbukdácsoltunk a törött gerendákon és téglarakásokon. Az öreg előtt megálltunk én kissé meghajtottam magam és még mielőtt az öreg kérdezett volna, elkezdtem a mondókámat. Mondom neki, hogy kik-mik vagyunk és hova igyekszünk. Itt szeretnénk éjszakázni, mert a városban nincs senki ismerősünk. Az öreg nem lepődött meg azon amit elmondtam, bizonytalanul körbemutatott és azt mondta, hogy ne valamelyik „lakott" helységbe menjünk, mert annak a gazdája úgyis ki fog zavarni bennünket, ha megjön a városban végzett munkájából. Az öreget otthagyva a romok között bolyongva találtunk egy olyat helyet, amelynek két oldalán még állt valamiféle fal derékszöget alkotva. A sarkot, amely uj szállásunknak ígérkezett, miután lepakoltunk, hamar megtisztítottuk, hogy hármunknak legalább sima fekhelye legyen. A törmelék eltakarítása után megtaláltuk a korhadásnak indult padlózatot.

Ezt a vidéket még 1941-ben foglalták el a németek. Azóta esett rá az eső, hó. A környéken vadon burjánzó gaz és dudva szolgált derékaljul. Nagy nyalábokban szedtük, téptük, hogy minnél kényelmesebb legyen a „hajlék". Miután megfelelő fekhelyet készítettünk Bandi ott maradt, míg Jenő és én elindultunk, hogy vizet keressünk. Rövid bolyongás után egy csapat gyerekkel találkoztunk. A kis srácok gyanakvással néztek kettőnket. Idegenek voltunk. Megkérdeztem tőlük, hogy hol van ivóvíz. Az egyik srác megmutatta, hogy menjünk el a nagy romos épületig. Valamilyen gyár nevét említette -ott van víz, majd a 10-12 év körüli gverek, jó orosz szokás szerint rögtön rákérdezett: ,Kuritv iesztv?" /van szívnivalód?/ Adtam a gyereknek egy darab papírt és mahorkát szórtam bele. Ügyesen sodorta a cigarettát, látszott hogy nagy gyakorlata van benne. Tüzet nem adtam neki, mert takarékoskodnom kellett a gyufával. Ekkor a gyerek a festőién rongyos nadrágja zsebéből elővette az „orosz gyufát". Ügyesen verte össze a kovadarabot az acéllal, amelyből a kipattanó szikra izzásba hozta az odaszorított cérnával megerősített, rudacskába sodort vatta darabot. Miután már égett a cigarettája Jenő40