Lukács Gyula - Keményfi Béla: Magyar foglyok a szovjet lágerekben és a börtönökben 1945-1953 - Iskola és Levéltár 40. (Kaposvár, 1996)

Részletek Lukács Gyula Második világháborús naplójából - A szökés

Már hajnalodott és az éjszakai menetelés után kezdtünk kifáradni, amikor végre egy kis patakhoz értünk. Bár tudtuk, hogy nagyon kockázatos forralat- lanul vizet inni, de a szomjúság olyan nagy volt, hogy ezt most figyelmen kívül hagyva, nekihasaltunk a lassan csordogáló pataknak és teleittuk magunkat friss, hideg vízzel. Ott nyomban megtöltöttük mindkét edényünket, amelyeken -hála a jó német alaposságnak -patentzár volt, így a víz nem lötyögött ki azokból. Közben teljesen kivilágosodott. Nem tudom, hány kilométert tettünk -talán húszat - de lábunk már nem akart tovább vinni. Úgy határoztunk, hogy elgyalogolunk még a nem nagy távolságra lévő kis bokros ligetig és ott megpihenünk. Félóra múlva elértük a kis erdőcskét. Ott aztán lerogytunk a földre. Nagyon fáradtak voltunk. Nem is mertünk arra gondolni, hogy még mennyi van előttünk, amikor e csekély pár kilométer után már úgy éreztük magunkat, mintha az egész világot körbejártuk volna. A szökés harmadik napján voltunk. Amint letelepedtünk egy árnyat adó fa alá beszélgetésbe kezdtünk. Vajon milyen lehet most a táborban a hangulat? Hol keresnek bennünket? Azt, tudtuk, hogy minden fogoly bajtársunk drukkol, hogy sikerüljön a szökés és soha ne fogjanak el bennünket. Azt is tudtuk, hogy -sajnos- a mi brigádunkat most különösen meaavötri a politikai tiszt. Faggatják őket, hogy ki tudott a mi szökési tervünkről, ki segíthetett nekünk a terv végrehajtásában. Talán még élelem megvonással is sújtják őket kollektív büntetésként. Aztán újra szóba került a Zsorkától kapott pénz. Az biztos, hogy ő nem munkával jutott a pénzhez, hiszen maga mondta, hogy nem dolgozik. Ha valaki mégis ilyen bőkezű, az csak könnyen juthat a pénzhez. Mindhárman megegyeztünk abban, hogy Zsorka valószínű egy banda tagja -amelyből sok volt akkoriban és tudomásom szerint manapság még több van- és törvénytelen úton juthat a pénzhez. Ennek nem feltétlenül rablásból vagy betörésből kellett származnia, mert a táborokban is rengeteg- szer előfordult, hogy a foglyok loptak el anyagokat a munkahelyekről és azt a szabadok értékesítették. Igen nagy mértékben virágzott a fekete-kereskedelem ezekben az években. Tovább nem is nagyon érdekelt bennünket, hogy miképpen juthatott a jótevőnk a pénzhez, a fő az, hogy most nálunk van. Nagyon éhesek voltunk, de nem ettünk. Be kellett osztani a kis készletünket. amely a mi számításunk szerint két hétig kell, hogy kitartson. Napi egyszeri étkezés volt betervezve, és amit még útközben tudunk megszerezni. Cigarettát sodortunk és nekikészülődtünk, hogy aludjunk. Abban megegyeztünk, hogy egyikünknek ébren kell maradnia és őrködni kell, de mivel nem volt óránk, így nagyon bonyolult volt, hogy ki, mennyi ideig legyen őrségben.

34