Lukács Gyula - Keményfi Béla: Magyar foglyok a szovjet lágerekben és a börtönökben 1945-1953 - Iskola és Levéltár 40. (Kaposvár, 1996)

Részletek Keményfi Béla Magyar leventék a sarkkörön túl… c. könyvéből - A különleges lágerben

Nem keseredett el. Felesége már nem élt, családjával a kapcsolata már 1937-ben megszakadt. Várta, hogy most már az Égi „ítélőszék" mondja ki: elég a földi kálváriából.

Cellánkban a legkülönbözőbb politikai elítéltek várták, hogy etapra kerüljenek. Vlaszov katonák, benderek, még az 1937-ben elítéltek, német hadifogságot megjárt szovjet tisztek, cionizmussal vádolt zsidók. Egyedül voltam magyar.

Az ételt szép arcú rabnő adagolta. Középmagas, szőke, kékszemü szibi- rácskának tettem a szépet, hogy közben ne tévessze el a számolást. Udvaroltam pár adag fölös kásáért, amit minden alkalommal más és más cellatárs kapott meg. Ez is fontos teendőim közé tartozott, mindent el kellett követnem, hogy több élelemhez jusson a cella, mert ott mindenki éhes volt, ott csomagot senki sem kapott.

Kátya fogadta is széptevésemet igyekezett öt-hat pluszadagot juttatni a levesből és a kásából. Egyszer megkérdezte: mennyi van még hátra, mikor szabadulok stb.- Hová való vagy? -kérdezte halkan, amikor a kulcsár távolabb állt.- Magyar vagyok -válaszoltam, láttam rajta, hogy meglepődött. Másnap reggeli osztáskor közelebb dugta fejét a karmoskához.- Belő, figyelj! -súgta, hogy a nadzirate! gyezsurnij ne hallja meg.

Tegnap itt voltak a szüleim beszélőn. Mindent elmondtam rólad. Azt akarják, hogy kérd hozzánk magad, ha szabadulsz. Százötven kilométerre lakunk innen. Gondoskodni fogunk rólad. Jó?- Köszönöm Kátya! Jóleső érzés hallani segítő szándékodat. El is fogadom az ajánlatotokat, ha odaengednek, akkor két év múlva jövök. Addig hol leszek, ki tudja? Kátya két hónap múlva szabadult. Tíz percet késett a munkahelyéről, ezért kapott hat hónapot. Nekem ez nem volt újság, többen ültek velem Ukrajnában, akik egy nap igazolatlan hiányzásért öt évet kaptak.

A novoszibirszki gyűjtőben több mint egy hónapot töltöttem. Azalatt a cellalakók többször kicserélődtek, azonban üresen egy napig sem maradt, állandóan zsúfolt volt.

Március első napjaiban nagy etap érkezett, és a cellánkba került új rabok nagy örömmel újságolták. Meghalt Sztálin! Az állomáson hangszórók sugározták a hírt. A rabtársak ujjongtak, táncra perdültek. Csak a cionizmussal vádolt és tíz évre elítélt zsidó sírta el magát a hírre. Közbelépésem akadályozta meg a vlaszov katonákat, hogy agyon ne verjék.

120