Lukács Gyula - Keményfi Béla: Magyar foglyok a szovjet lágerekben és a börtönökben 1945-1953 - Iskola és Levéltár 40. (Kaposvár, 1996)

Részletek Keményfi Béla Magyar leventék a sarkkörön túl… c. könyvéből - A különleges lágerben

Pár nap múlva nyitott karmoska mellett állva kellett végighallgatnunk a temetési szertartást. A folyosón vörös karszalagos katonák es tisztek fel-alá járkálva ellenőrizték, hogy mindenki vigyázzban áll-e. A szertartás emlékezetem szerint négy óra hosszat tartott. Akkor még nem tudtam mit jelent számomra Sztálin halála.

Egyik reggel, nem sokkal a temetési ceremónia után mindannyiunkat az udvarra tereltek. Megtelt az udvar, lehettünk vagy ezren, egytől- egyig politikaiak.

Sorakozó után elhangzott a szokásos figyelmeztetés, és a vezényszót követően egymásba karolva, jómagam leghátul, némán csoszogtunk ki a pályaudvarra. A tél még nem engedett. Szemöldökünkre ráfagyott a pára, talpunk alatt ropogott a hó. Trap-trap... haladt az etap a város kijelölt utcáin.

Nem vettek körül kíváncsiskodók, ez itt megszokott látvány volt, hiszen őseinket is így hajtották ide valaha a kozákok, még a Romanov ház idején. A száműzöttek, katterzsnyikok /kényszermunkára ítéltek/ dédunokái azóta is itt élnek.

Gyakran hajszoltak rabokat ezeken az utcákon a faházak között. Még a függönyök mögül sem leselkedtek.

Az állomásra érve hosszú marhavagonokból álló szerelvény várt bennünket. Elsöízben szállítottak marhavagonban. Beszálltunk. Egy-egy vagonba száz rab került. A vagonokat vízszintesen fapriccs osztotta ketté, középen pedig két gerendát helyeztek el, amely kettéválasztotta. Lovak szállítása esetén ezekhez a gerendákhoz kötötték az állatokat. A gerendák közé lépni tilos volt. A rabok fele a priccsen, a másik fele a padlón helyezkedett el, attól függően, hogy az akta szerinti átadásnál ki került előbb sorra. Az elsők természetesen az előkelő helynek számító priccset választották. A vagon közepén benzineshordóból készült kályha szolgáltatta a meleget. A tüzelőt már előre bekészítették. Kissé félreesőbb helyen, a padlóba vágott négy- szögletes nyílás jelentette a WC-t. Az útra szuharét /kétszersültet/ és sós heringet adtak, naponta kaptunk kipjátokot /forralt vizet/, főtt ételt azonban nem. Csak éjjeí állt meg szerelvényünk. Ilyenkor hatalmas fakalapácsokkal verték a vagon alját, tetejét és az oldalát. Ellenőrizték, nem kezdtük-e meg a vagon padozatát. A kopácsolást hamarosan a proverka követte. Felnyitották a vagonajtót. Kívül géppisztolyos katonák, kutyák őrködtek, amig ketten a számbavételt végezték. A lovak kikötésére szolgáló gerendák alatt kellett a raboknak a vagon egyik feléből a másikba átjutni. A sűrűn elhangzó „davaj bisztréj" /gyerünk gyorsabban/ felszólítást nyomatékosabbá téve a gerendák

121