Lukács Gyula - Keményfi Béla: Magyar foglyok a szovjet lágerekben és a börtönökben 1945-1953 - Iskola és Levéltár 40. (Kaposvár, 1996)

Részletek Keményfi Béla Magyar leventék a sarkkörön túl… c. könyvéből - Az északi sarkkörön túl

natok alatt eltemette. Azelőtt nagyon rossz lágerben lehetett, teljesen kiéhezve érkezett hozzánk.

A jóllakottság érzése megtette hatását. Ákos egyszerre vidám lett, elégedetten simogatta kásától domborodó hasát. -Köszönöm Bélám- mondta, miközben szusszant egyet -ezért már érdemes énekelni.

Felállt, kihúzta magát. Jóvágású 175 cm magas, ovális arcú férfi volt. Már külsejével magára vonta a figyelmet. Köszörült egyet a torkán, és a gyönyörű hőstenor hangja megremegtette a levegőt. A Santa Luciával kezdte. Hangjára betódultak a rabok, a szakácsok az ételkiadók ablakra könyökölve, szájtátva hallgatták a „venger"-t, ahogy a magyarokat nevezték. Ákos minden erőlködés nélkül tisztán énekelt. Produkcióját a közönség óriási tapssal köszönte meg. - Jesso, Jesso ráz! hangzott mindenünnen. Ákos rám nézett.- Most énekeld el a „Valahol a Volga mentén"... című dalt - javasoltam.

Ennél sem kellett több, ujjongtak a rabtársak, amikor meghallották a

Sztyenko Razin-t magyarul. Végül már együtt énekelték.

A szakács még egy tányér kásával köszönte meg a dalestet. Lassan a ta- karodóhoz kellett készülődni, visszamentünk a barakkunkba. Útközben nem győztem hálálkodását elhárítani. Csak azt mondogatta, végre jóllakhatott.

Másnap, míg Ákos és Pékó dolgozott, felkerestem a nevelőtisztet és beajánlottam őket a kulturbrigádba. Este meghallgatta őket, és pár nap múlva már el is mentek a lágerközpontban működő hatvantagu kulturbrigádba. Minden lágerközpont rendelkezett egy szórakoztató brigáddal. Ezek járták a lágereket és kiváló művészek esztrádműsorokkal szórakoztatták a rabokat. A művészek legtöbbje már 1937 óta ült. Ákost és Jánost félév múltán láttuk viszont. Alig ismertem rájuk, hosszú hajjal, civil ruhában érkeztek hozzánk. János a zenekarban klarinétozott, Ákos pedig orosz népdalokat, áriákat énekelt. Nálunk 1952 tavaszán léptek fel, azóta sem láttam őket.

A pénz megjelenése a lágerben egy élelmes mozigépészt arra ösztönzött, hogy egy rubel /régi/ belépődíj ellenében régi nyugati filmeket hozzon vetíteni. Szerencsém volt látni Eddy Nelsonnal az Orgonavirágzást, Tarzan- és cowboy filmeket. Többek között ismét láttam gyerekkorunk kedvenc western- filmjét, a Z. az álarcos lovast.- Jössz ma moziba? Befizetlek. -Mit adnak?- kérdeztem. -Az ellopott holmikat- válaszolta nevetve.

Tudniillik, ezekre a filmekre a következő szöveget feliratozták és az jelent meg először a vásznon: „Ezt a filmet Berlin elfoglalásakor a dicsőséges

111