Magyar Kálmán: Somogy megye régészeti múltja a honfoglalás és a középkor évszázadaiban - Iskola és Levéltár 37-38. (Kaposvár, 1993)
I. A honfoglalás kora (895-1000) - 2. A honfoglalás a források alapján
2. A honfoglalás a források alapján Eseménytörténet 955-ig Kétségtelen az, hogy Somogybán a IX. század első és második harmadában a frank befolyás jelentőssé vált. Ez azonban csak politikai-hatalmi vonatkozásában igaz, etnikailag aligha. A Dunántúl nagy része a frank birodalom határőr-grófságaihoz, a frank végekhez tartozott. Frank védnökség és katonai felügyelet (a fenékpusztai frank katonaság) mellett a Keszthely közelében levő Zalaváron egy kolónia, a frank birodalomnak alárendelt hűbéri hercegség állt 833-tól 861-ig. Hercege, Pribina, Nyitráról elűzött szláv fejedelem volt. Valószínű, hogy Somogynak legalábbis a nyugati része, az ő uralma alá tartozott. Tudjuk, hogy Liudprand salzburgi püspök valamikor 836 és 859 között Zalavárott és Pécsett templomot szentelt föl. Útvonala tehát Somogyon keresztül vezetett. Következésképp Somogy ekkor nem lehetett a frankokkal szembenálló népesség része, területén leginkább meghódoltatott és szétzilált avar közösségek élhettek. Csupán egyetlen, Nagyberkiben (talán éppen az ősi földváron) talált jellegzetes frank sarkantyú jelzi a korszak hatalmi helyzetét. Az Álmos és Árpád vezetése alatt álló magyarok, akik a sztyeppéi vándorlásuk során török és iráni népek között élve, azok szellemi és anyagi kultúráját a magukéval ötvözték, 839 táján jelentek meg a Déli-Kárpátok előterében, az Al-Dunánál. Törzsszövetséget alkottak, vezető harcos rétegük sajátos lovasnomád harcmodort alkalmazott. A köznép a nagyállattartás mellett ismerte a fölművelést is. 862-ben először, majd 881 -tői mind gyakrabban avatkoztak be a keleti frank állam határvidékén dúló háborúkba, hol a frankok, hol ellenségeik a morvák oldalán. A keletről jövő besenyő támadás volt az egyik ok, amely arra késztette a magyarokat, hogy 895-96-ban Árpád fejedelem vezetésével átkeljenek a Kárpátokon, és birtokukba vegyék a medence keleti felét. 899-ben Amulf császár szövetségeseként Lombardiában harcolt egy magyar sereg, amely ott értesült a császár haláláról. Ez a kor szokása szerint a szövetség végét jelentette, így a sereg hazatérőben 900 nyarán elfoglalta Pannóniát, majd meghódította a morvák Nyitra környéki területeit. 907-ben IV. (Gyermek) Lajos keleti frank király megkísérelte keleti határtartománya visszafoglalását, de súlyos vereséget szenvedett. Ezzel a magyarok végleg megtelepedtek a Dunától nyugatra is. A honfoglalók itteni megtelepedésére történeti forrásanyagunk nincs. Anonymus Gesta Hungarorumában csupán az északi part hódoltatásáról tudósít. “A honfoglalók... a Bolotun folyó mellett lovagolva Thyon-hoz jutának és népeket meghódítva tizenegy nap alatt Bezprém várába bejutának”. Bendefy László szerint a honfoglaláskor, de a XI-XII. században is a Balaton vízállása az Adria szintje felett mért 106-107,5 méter, vagyis a mainál 2-3 méterrel magasabb volt. Éppen ezért a Balaton északi környékét Vasvár felől tudták megközelíteni a honfoglaló magyarok, mivel a Zala völgye a Balatonnal összefüggő tó lehetett. A déli parton viszont működött a régi római hadiút, illetőleg déli, Somogyvár, Segesd, Babócsa felé vezető leágazásai. Mégis hogyan képzelhetjük el vidékünk honfoglalását? A magyar történetkutatás alapvető kérdései közé tartozik a honfoglalás menetének vizsgálata. Például kik és milyen szervezeti egységben helyezkedtek el a Kárpát medence területén? A vérségi (nemzetségi) kötelék volt-e ekkor a legfontosabb vagy a törzsek szervezete? A magyarországi történeti és régészeti kutatás már szinte kategorikusan leszögezte, hogy egy-egy megyében, illetőleg a korai vármegyében egy-egy nemzetség lehetett az ősfoglaló. S általában az öt-hat vagy több nagycsaládból álló nemzetség szállásterületéből lett később, a XI. századi vármegye. 8
