Magyar Kálmán: Somogy megye régészeti múltja a honfoglalás és a középkor évszázadaiban - Iskola és Levéltár 37-38. (Kaposvár, 1993)

III. Somogy az Árpád-korban (1100-1300-as évek) - 1. Ispánsági és vármegyeközpontok kutatása (Somogyvár és Segesd)

Bizonyíték erre a magyar történelem egyik nagy, tragikus sorsfordulójaként számontartott muhi csata, (1241), amelyről Rogerius korabeli, hiteles krónikája ezt íija: a vesztett csata után

... Kálmán herceg pedig a sereg egy másik oldalán eredt útnak, és éjjel-nappal váltott lovakon, megeresztett gyeplővel sietett a már említett Pest felé, a dunai révhez, nem is az országúton, amelyen a magyar nemzet bukdácsolt, hanem úttalan utakon ... az üldözők megérkezésétől félve, ugyanis azonnal átkelt (Pestnél) egyedül, és Somogyba futott egy bizonyos helységig, amelynek Segesd a neve...”

Maga IV. Béla is - híveivel együtt - a biztonságosabb, a felvonulási (hadi) útba eső Segesdet gyülekezési állomásnak használta. Legalábbis addig, amíg a királyt üldöző tatár sereg a Dél- Dunántúl felé nem vette az útját. A tatárjárás után IV. Béla udvartartásával együtt 1242-ben, 1244-ben, illetőleg 1255-ben és 1260-ban, valamint 1263-ban és 1268-70-es években is Segesden időzött. Nagyon jellemző az az eset, amikor 1267-68-ban IV. Béla király Budáról a Csepel szigeten át Somogyba vonult, és a segesdi uradalomhoz tartozó, Barcs mellett lévő Aranyoson töltötte a telet. Vagyis Aranyos, éppúgy mint Komár vagy másképpen Kiskomárom, vagy Galambok és Csurgó, vagy Zákány, az ottlévő királyi udvarházakkal (Álba curia-kal) gyakori téli tartózkodási helye lehetett IV. Bélának. Valamint a többi Árpád-házi, illetőleg Anjou házbeli királyaink is gyakran ott tartózkodtak.

Segesd is a XIII. század második felétől elsősorban a királynék állandó udvartartási székhelye. Közismert az 1289-ből való adat, “amikor IV. László király kibékült nejével, sőt intézkedett, hogy a királyné elidegenített birtokait Somogybán és Tolnában is visszakaphassa. A kibékülés után a királyné Somogyba, alkalmasint Segesdre jött, ahol az év egy részét töltötte”. Ilyen okleveles adatokat ismerünk III. Endre király anyjával, Thomasina anyakirálynéval, valamint az Anjou-házi királynékkal, köztük Erzsébettel, Máriával kapcsolatban is.

A huzamosabb ideig ott tartózkodó udvar, az igényesebb fogyasztó jelenléte pedig ide vonzotta a külföldi kereskedőket is, akik drága árucikkekkel, luxusholmikkal jöttek ide.

A szabadabb, az ún hospesjogokkal rendelkező segesdi idegenek, köztük talán a vallonfranciák, 1241 után a segesdi városi (civitas), majd később a XV. századi mezővárosi fejlődés letéteményesei lehettek.

Az Árpád-kori Segesd forrásrekonstrukciója

A rendelkezésünkre álló forrásanyagok világosan bizonyítják, hogy Segesd az 1241-1395 közötti időszakban, előbb javarészt királyi, majd főképpen királynéi székhelyként, illetőleg ispánsági központként szerepelt. Ahova a herecegek, királyok és királynék - udvartartásukkal együtt - hosszabb-rövidebb ideig levonultak Budáról és az ottani udvarhelyükön éltek, illetőleg itt tartották “udvartartásukat”. Itt székeltek a hozzájuk tartozó előkelőkkel és a különböző “népeikkel”. Olyan módon, mint a XI-XII. században, amikor is a hercegek, de elsősorban a királyné “vándorlásban” lehettek, hogy a számtalan curiájukba, udvarhelyükbe összegyűjtött javaikat egyszerűen feléljék.

A királyi, királynéi curia, castellum (kastély) és vár mellett Segesden létezett a XV. századig a civitas, vagyis a város, majd a mezőváros. Itt állt a XI-XV. században a királyi, királynéi kápolna és a Szent Mihály tiszteletére szentelt plébániaegyház is. Valamint Somogy megye legkorábbi, a XIII. század végén alapított ferences kolostora, az ugyancsak a királynék kegyurasága alatt álló, Boldogságos Szűz tiszteletére szentelt ferences apátság. A forrásokban feltűnő, összességében nyolc segesdi középkori egyház is jól tükrözi Segesd egykori rendkívüli jelentőségét. Segesdnek elsősorban a hercegi, királyi és királynéi székhelyként való szereplése biztosított számtalan előnyt, fejlődési lehetőséget. Az Árpád-kori királyi és királynéi székhelyhez tartó települése előbb civitassá, vagyis várossá, majd később mezővárossá fejlődött.

37