Knézy Judit: Fejezetek Somogy megye néprajzából - Iskola és Levéltár 36. (Kaposvár, 1992)
III. - Település, építkezés, lakásbelső
-22 veztek. Megjegyzi továbbá, hogy a mennyezet tehetősebbeknél már nem hasított tölgy, hanem a Dunán vagy Dráván szállított fenyődeszka (ez már fűrészelt). De ismert volt már a szalmával gyúrt sárral betekert fákkal készült fedés, melyet Wickelboden-nak neveztek a németek. Ezt lesározták és bemeszelték. A cserép- vagy fazsindelyes tető még ritka volt ekkor. A házak az utca felé üstökösen (sátortető) végződtek, vagy félig kontyoltan, soknak volt elől is tornáca (körűJpitaros)és innen volt a padlás feljárója. Szép számmal voltak még kéménynélküli hajlékok (Zselic, Belső-Somogy, Kis-és Nagyberek falvai) és még előfordultak házak, amelyekben nem volt kályha. Viszont az 1850—60-as években már megyeszerte kétszobás házat építettek a módosabbak kéményes konyhával, tégla vagy vert falakkal. Az első szobát ünnepi un. szép szobának tartották meg és a hátsót lakták. Ha szétvált a nagyobb család, akkor mindkét szobába beköltöztek és megosztották vagy kettéválasztották a konyhát. A szabadkéményes helyett először a zártabb kaminkéményeket kezdték készíteni (1860—80 között). A kaminkémény közvetlenül a kemence feletti teret foglalta el, ezt falazták körül. Ebben lehetett még húst füstölni. Majd megjelentek a sipkémények, amelyekben már nem lehetett húst füstölni. Ekkor az épület egy részében, pl. hátsó kamrájában vagy az utáni színben külön füstölőt különítettek el. Szinte általános volt, hogy az istállót, pajtát előbb korszerűsítették, mint a lakóházat. Az 1910—20-as évek után a sertéstartás és baromfitartás is belterjesebbé vált. Ennek megfelelően a hidast (sertésólakat) már kifutóval építették, mert nem járt ki a jószág egész éven át a legelőre. A baromfiaknak is ólakat építettek (veremól), a hidas tetején lévő vagy önálló (fennálló falú) tyúkól, mert korábban sok udvarban nem volt tyúkól, a baromfiak az eperfán háltak. A méhes—ha volt ilyen—a telek végére került, ahol a szürü is volt. A magyar parasztság házberendezési, illetve mindennapi tárgyaira vonatkozó IX—XVI. századi adataira a faluásatások adnak elsősorban, de részleges választ. Az egykori jobbágyházakban főként cserép- és fémtárgyak töredékei maradtak fenn. Ahogy közeledünk a jelenkor felé, az ásatási leletek vallomásait másféle emlékek is erősítik, így különféle okleveles adatok, hatalmaskodási perek adatai, sőt a XIV. század végétől már eredeti állapotukban megőrződött, esetleg díszített tárgyak is, mégpedig mint legkorábbiak a falusi menyasszonyi ládák. A török dúlta területek a fennmaradt tárgyak tekintetében sokkal kedvezőtlenebb helyzetben voltak, mint az erdélyi, felvidéki, észak-magyarországi vidékek. A XVII., de még inkább a XVIII. századtól kezdődően azután egyszerre megszaporodik a jobbágyok háztartásaiból fennmaradt eredeti tárgyaknak a száma. Ezek sorát folytatják végül a múlt és a jelen századnak gazdag, múzeumokba került, illetve helyszínen még fellelhető objektumai, illetve ezekről való rajzok, fényképek és más dokumentumok. Az nyilvánvaló, hogy a paraszti használati tárgyak nagyobb része házilag készült a korábbi évszázadokban. A cserépedény alighanem az egyik legelső a kézművesektől vásárolt holmik között. Fontos szerepe volt a faragáshoz értő embereknek a középkorban, akik a falusi nép számára ácsolt bútorokat készítettek, a jelesebbeket díszíthették is, „ékessé” tették (ez a kifejezés mértanias, ék alakú bevagdosással történő cifrálást jelentett). Egyes máig ismert tárgykészítési technikák még a honfoglalás előtti időkben is ismertek voltak pl. a hajlékony fakéreg összeillesztése edényeknek, dobozoknak, szállítóeszközöknek. Ezek készítésekor a kéregdarab végeinek összeillesztésénél esetenként díszítést, csipkézést is alkalmaztak. Ugyanígy a bőrből való szállító- és tartóeszközök és viseletdarabok készítése és díszítése (bőrrátétek) is ismert volt. A XIV—XV. században emelkedett a parasztság életszínvonala, megnagyobbodtak a lakóházak, egysejtűből szoba-konyhásak lettek. Ezekben a házakban megszaporodott a cserépedények száma (a maga falán vörös földfestékkel cifrázott, a feketére füstölt és csiszolt felületűek, a nagy tárolóedényeken néha ujjbenyomásos abroncs képezte a díszt). A XV—XVII. századra már mázas edényeket (akasztólukkal ellátott tálak) is tudtak venni, de csak a módosabbak; a szobai kemence helyett korongolt szemekből és préselt csempékből álló kályhát rakattak. A csempéken lévő díszek fafaragásra emlékeztetnek, mivel előállításuk fából faragott dúc segítségével történt. A XIII. században már írott adatok is vannak jobbágyházakban bölcsőről, asztalszékről, majd szobabeli textíliákról is. Pl. a Somogy megyei egykori Bélc faluban Bika Jánoséktól (Magyaratád mellett) 1460-ban elraboltak egy arany- és selyemfonállal hímzett abroszt és lyukhímzéses szőtt kendőt. A XV. században már olyan kézművesek is voltak, akik kifejezetten paraszti használatra dolgoztak. 1513-ban Dencsházán
