Knézy Judit: Fejezetek Somogy megye néprajzából - Iskola és Levéltár 36. (Kaposvár, 1992)
I. - Somogy népének sorsa, gazdálkodása a török kiűzése után (1696-1850)
viszonyba került. A XVIII. század elején a földesurak kénytelenek voltak megelégedni azokkal a természetbeni szolgáltatásokkal, amelyeket a jobbágyoktól kaptak. Egyelőre népes falvakra, munkáskezekre volt szükségük, részt kellett vállalniok a terület űjranépesítésében. Ezt eleinte igen kedvező feltételekkel végezték (szabad határhasználat, halászat, faizási jog). Hozzájárultak, hogy jobbágyaik új, elvadult területeket irtsanak és vonjanak művelés (szántóföld, szőlő) alá, kézbe vegyék a szomszédos, elnéptelenedett falvak földjeit. Egyes birtokokon már az 1730—40-es években változások történtek (Eszterházy, Festetics, Széchenyi család, Veszprémi püspökség birtokain). Megindult a majorságok, a földesúri magángazdaságok erőteljes kiépítése, ehhez megfelelő földek biztosítása. Ekkor kezdték rendezni az úrbéri földeket, visszaváltották az irtásba engedett, bérletbe adott földek egy részét, emelték a robotot, megvonták a korábbi kedvezményeket (halászati jog, szabad erdőhasználat, legeltetés, faizási jog). A somogyi falvak népe a szántóföldeken búzát, rozsot, zabot, hajdinát, kölest termelt. De már e század elején is fontos táplálék- és takarmánynövény volt a kukorica. Kertekben (káposztáskertek) káposzta, kerékrépa, bab, lencse, zöldség, sárgarépa, paszternák, fok- és vöröshagyma, retek, mák, tök, saláta termett—tudjuk meg a szolgáltatások jegyzékéből. A burgonya csak a XVIII. század második felében jelent meg, eleinte kertekben. A paprika is ekkorra szorította háttérbe—bár nem teljesen—a borsot a paraszti háztartásban. A török idők alatt oly kiterjedt marhaexport valamelyest csökkent az osztrák vámpolitika következtében, de felfejlődött a sertéskereskedés. Nemcsak az uradalmak, de a jobbágyok is igyekeztek állateladással nagyobb jövedelemhez jutni. A szürke magyar marhának helyi változata volt ekkor még itt általános, ez valamivel kisebb méretű volt, mint az Alföldön kialakult fajta. Kisebb létszámban ismert volt még itt a kisebb termetű, de jobban tejelő horvátországi ú.n. kuli marha. A sertésfajta kicserélődése a nagy sertéskereskedelemmel (Bécsbe, Grázba irányulóan) indult meg ebben a században. Addig az un. siska fajtát tartották Somogybán, mely valamennyi magyarországi fajtánál kisebb testű, félvad sertés volt, kiváló szalonnával. Ez és a többi magyarországi tájfajta keveredett a szerbiai "sumadiai" nagytestű zsírdisznóval, kialakult a mangalica sertés, mely az egész XIX. század folyamán általános volt. A megfelelő legelőkkel, erdőkkel rendelkező falvak sertései egész éven át szabad ég alatt voltak, az anyák kinn malacoztak. De egyes falvakban télire már hazahajtották a falkát és sertésólak, hidasok találhatók az udvaron. Az igába fogott marhákat és a fejősteheneket általában közelebb legeltették a faluhoz (csordajárás), a hizlalásra és eladásra szántakat vitték a közös legelőkre (szilaj, vagy félszilaj tartás). Juhot aránylag keveset tartottak a jobbágyok, kecskét még kevesebbet. A számosállatok (igába, fuvarozásba befogott állatok) közül a lónak még ekkor nem olyan kizárólagos a szerepe, mint száz évvel később. A melegvérű és aprótermetű, "madárcsontú, piros, sodrott" magyar lovak nem voltak igazán alkalmasak nehezebb terhek szállítására. A belterjesebb termelési ágakban az uradalmakkal szemben még a parasztság járt elől, mint a szőlő- termelésben, később a dohánytermelésben, (ebben elsősorban németek) kezdetleges mezőgazdasági iparok létrehozásában. Vízimalmok, szárazmalmok (állati erővel hajtott), olajütők építésében jeleskedett a falvak népe és borkimérések, mészárszékek működtetésében. Ezek nagy részére is hamar kiterjedt az uradalmak hatalma és az ő fokozott pénzbevételeik forrása lett. A földművelésben a legnagyobb előrelépés abban történt, hogy a kétnyomásos gazdálkodást kiszorította a megye nagyobb részén a háromnyomásos rendszer és ezzel nőtt a szántóföldek területe. Különösképpen a Külső-Somogy falvai léptek elő a gazdálkodás terén és a XVIII. század végén már szemmel látható volt a gazdagodás néhány jele (takarmánytermelés, több tároló épület). A szántóföldi területek növekedése együtt járt a gabonafélék nagyobb arányú termelésének megindulásával, amely az 1870-es évekig ívelt felfelé. A XVIII. század végére, a XIX. század elejére megnövekedett a piacozási, várakozási kedv, egyre több helység kért és kapott vásártartási jogot. Ez a lendület még a reformkorban is tartott. A Marcali környéki kuriális nemesi falvak bor és hizlalt marha eladásával jutottak jó jövedelemhez. (Nemesvid, Nemesdéd,
