Knézy Judit: Fejezetek Somogy megye néprajzából - Iskola és Levéltár 36. (Kaposvár, 1992)

I. - A szabadparaszti gazdálkodástól a földosztásig (1850-1945)

- 7 Nemeskisfalud, Nagyszakácsi, Horvátkút).

Érdemes megnézni, hogy a XIX. század első felében Somogy népének gazdálkodása a szomszédos vidékekéhez képest hogyan értékelhető. Somogy és Zala megyék talajminőség, út- és piaci viszonyok tekintetében sokkal kedvezőtlenebb helyzetben voltak, mint Tolna és Baranya.

Búzatermés terén a Duna menti vidékek vezettek, de került innen rozs is kivitelre. Zalában alig termett búza, inkább rozs és kukorica, de a Balaton felvidék somogyi rozsbehozatalra szorult. Somogy is alkalmasabb rozs termelésére az északkeleti és délkeleti részeket kivéve, ahol a búza is piacképes. Fényes Elek (1836—41) azt írta Somogyról, hogy ott a legszegényebb is vet burgonyát, de Tolnában és Baranyában nagyobb mennyiséget csak a németek termelnek. Kukoricát kevesebbet igényeltek Tolnában és Baranya északi felében, de elég sokat Somogybán, Zalában. A kölest mindenfelé vetették. Hajdina legtöbb Somogybán termett, Tolnában kevés, Baranyában csak a Somoggyal határos területeken, Zalában csak a Mura menti vendeknél és horvátoknál.

Egész gyümölcsöskertekről számoltak be a Duna és Dráva mentében, legjelentősebb gesztenyések Zalában és Nyugat-Somogyban voltak ekkor. A legrangosabb borvidékeket Tolnában, Baranyában és a Bala- tonfelvidékeken tartották számon, a legtöbb pálinkát viszont Zalában égették. Mák, repceolaj vadsáfrány eladásáról a Tolna megyeiek voltak híresek.

Halhozam szempontjából a Duna, Dráva, Balaton emelkedett ki, de a kisebb folyók is gazdagok még halban, rákban.

A marha- és sertéstartás mind Somogybán, Baranyában, Tolnában igen jól jövedelmezett, különösen a hizlalt marha- és sertéseladás. Egyes falvak fuvarozással, lóeladással (Ormányság, Dráva mente, Kaposvár környéke) jutottak jó jövedelemhez. Vadászat tekintetében a Zala megyeiek jelentősége kiemelendő.

A SZABADPARASZTI GAZDÁLKODÁSTÓL A FÖLDOSZTÁSIG

(1850-1945)

A PARASZTI GAZDÁLKODÁS történetében 1850 és az 1880-as évek között önálló korszak következett be a jobbágyfelszabadítással, s a szabadparaszti gazdálkodás kialakulásával. A gazdálkodás, a műveléságak szerkezete, a technikai színvonal változott. Hatékonyabbá vált a munka, mivel a munkaeszközöket korszerűbbekre kezdték cserélni. Sarló helyett már kaszával arattak, Belső-Somogy déli felében ekekapát is használtak, a faeszközöket vasalt alkatrészekkel vagy teljesen vasból valókkal kezdték helyettesíteni (eke, borona, henger).

A kapásnövények terjeszkedésével a nőket fokozottabb mértékben vonták be a földművelésbe. Igaállatok tekintetében a ló fokozatosan kiszorította az ökröt a kisbirtokokon és mind többek keresetévé vált a lovakkal való fuvarozás, nyomtatás. Ehhez nehéztestű, hidegvérű muraközi lovakat hoztak a horvátországi vásárokról. A Balaton mellett és a Nagyberekben továbbra is a marhát igázták, másutt csak a szegényebbek; a többiek azontúl a marhát csak húsáért és tejéért, vagy eladás céljából tartották.

A mangalica sertés tenyésztése is kizárólagossá vált a régi tájfajta eltűnésével.

A szántóföldek terjeszkedésével megnőtt a földek értéke, sokan csak feles, harmados bérletek révén jutottak földhöz (kukorica, répa, burgonya). Megindult a vagyoni differenciálódás: 1861-ben 24733,1881- ben 29 927,1903-ban 44242 volt a kisbirtokos családok száma.

De a köznemesi eredetű birtokos réteg egyharmadára csökkent. A szabaddá vált volt jobbágyok szemléletében egyúttal sajátos fordulat következett be. Vállalták továbbra is sajátos paraszti hagyományaikat, a parasztos vonásokat. Ebben az időben színesedtek ki a viseletek, rangosabb épületek, tetszetősebb berendezések készültek, a népművészet sajátos kivirágzást ért el.

A somogyi táji csoportok közül elsőként a Sió és Koppány mente, majd Igái környéke, azaz Külső- Somogy lakói kezdték—már az 1820-as évektől—anyagi előrejutásukat rangosabb épületekkel, berendezé-