Simonné Pallós Piroska: Somogy vármegye nemzetiségi közoktatáspolitikája a dualizmus évtizedeiben - Iskola és Levéltár (Kaposvár, 1992)

A néptanítókról

-16 A néptanítókról

A megye nemzetiségek lakta községeiben tevékenykedő néptanítók helyzete alapvetően nem különbözött a magyar ajkú községekben múködő tanítók helyzetétől. Körülményeiket csupán a két tannyelven való oktatás, s a század utolsó két évtizedétől jelentkező gyakori tanfelügyelői látogatások, ellenőrzések tették mássá.

Az 1870-es években a népoktatás törvény szerinti fejlesztésének Somogybán is az egyik akadálya a tanítóhiány volt. Ám az oktatók elégtelen számánál is lehangolóbb jelenség volt a működő tanítók egy részének képzetlensége, egyenesen tudatlansága; emellett súlyos problémát jelentett anyagi helyzetük, valamint "a kedv- és hivatásérzet érthető hiánya. "(43)

Több helyen nem kaptak tanítót" - olvasható az 1871-es tanfelügyelői jelentésben.(44)

A tanítók túlterheltsége is állandóan visszatérő, jogos panasz.

Az 1868. évi XXXVIII. te. 27., ill. 33. paragrafusában maximált nyolcvanas osztálylétszámmal szemben igen sok iskolában 80-200 között volt egy tanítóra jutó tanulólétszám.(45)

Az első népiskolai tárgyú közigazgatási bizottsági jelentés általában elismeréssel állapította meg, hogy "a tanítók igyekeznek a törvények és a kor követelményeinek megfelelni, bár vannak közöttük, kik a tanítói szép nevet nem érdemlik meg. A tanítóhiány ugyanis oly mérvű, miként számos kisebb közösség nem kap képzett tanítót, hanem kénytelen felfogadni dologkerülő, tudálékos mesterembereket, kik a tanítás mesterségét sem kedvelik jobban... Hogy ilyen embereket a tanítói pályán meg kell tűrnünk, elég szomorú. \46)

Ugyanakkor a tanítók elégtelen szakképzettsége sok helyen párosult hanyagsággal, amit a tanítók ellen megindított és lefolytatott fegyelmi eljárások bizonyítanak. A vádak igen súlyosan voltak emberi összeférhetetlenség, botrányos életmód, szembetűnő kötelességmulasztás.(47) Viszont arra, hogy valakit szakmai alkalmatlanság miatt elmozdítottak volna állásából - nincs példa.

Az 1879. évi 18. te. végrehajtására kiadott utasítások értelmében tanítói hivatalra csak olyan magyar állampolgár volt képesíthető és alkalmazható, aki a magyar nyelvet oktatóképességgel szóban és írásban bírta. Ugyanakkor a nemzetiségi falvak iskoláinál meghirdetett tanítói pályázatok kiírásakor ill. az állások betöltésekor az iskolafenntartók feltételül szabták az adott község nyelvének ismeretét, hiszen a tanítók a kántori teendőket is ellátták^)

A nyelv ismeretének hiánya konfliktusokat okozhatott. A"... csak magyarul tudó tanító vonakodik egyházi teendőket teljesíteni" - panaszolták be sok egyéb mellett a drávakeresztúriak kántortanítóju- kai, Drach Ferencet.(49)

A tanfelügyelői jelentések szerint "Somogy megye területén ez idő szerint alkalmazásban lévő valamennyi néptanító magyar honpolgár, s a magyar nyelvet oktató képességgel, szóval és iramban blrja."(50) S, hogy a felsőbb hatóságoknak készült hivatalos jelentésekben nem mindig a valóságos állapotot írták le, a közigazgatási bizottság néhány ügyirata jelzési)

A század vége felé előfordult tanító ellen lefolytatott olyan fegyelmi vizsgálat, amikor konkrét vádpontként szerepelt a magyar nyelv elhanyagolása.

Staub János almamelléki tanító ügyében lefolytatott vizsgálatról a szigetvári járás főszolgabíróságá- nak jegyzókönyve tanúskodik. Staub szerint a németesítés vádja akkor merült föl ellene, amikor - mivel az istentisztelet nyelve fele arányban magyar, felében pedig német volt - a német anyanyelvű leányokat