Hajdó Lászlóné - Dr. Takács Éva: A kaposvári járás községtörténeti lexikona - Iskola és Levéltár 21. (Kaposvár, 1984)

Bőszénfa

11

1932-ben nagyközség volt, s hozzá tartozott Alsóbű-, Felső- bű-, Hidegér- és Magosd-puszta. Ekkor 155 ház állt a faluban. Egy bognár, egy borbély, két kovács dolgozott a helységben, öt cséplőgép- és traktortulajdonos volt, s működött egy sajt- és vajgyártó üzem is.

1944. december 3-án a 3. Ukrán Eront 57« hadserege szabadította fel.

BŐ SZÉNFA

A község határában neolit kori és bronzkori leleteket találtak. Egyike volt azoknak a falvaknak, amelyeket I. István király adományozott a szentmártoni apátságnak. Albeus mester, az esztergomi kanonok az 1237-1240-es években készített egy összeírást, amelyben Bozais alakban fordul elő. A tatárjárás előtti korszakban az apátság kanászai lakták. Középkori neve Bajszinfalva volt. Főbb birtokosai a középkorban: a Dersfi és az Imrefy család, a török kiűzése után pedig a Festetics család.

A középkorban pusztult el az itt található Szenttamás nevű helység, amelyet 1425-ben a Csepel és Dersfi családok birtokaként említenek az oklevelek.

A török kiűzése utáni első országos összeírás alkalmából 6 adózót és 4 jobbágygazdát találtak a helységben, a népesség száma ekkor - becsült adatok alapján - 100-150 fő lehetett. Dombok és erdők közt, agyagos talajon terült el a határ, s földjeit két nyomással művelték. A csekély számú lakosság az egész területet így sem volt képes művelés alá vonni, s az 1720-as megyei összeírásba nem vettek fel mintegy 25 köblös öl elbokrosodott, elvadult területet,

A községnek 1773-ban már tanítója is volt, s 1787-ben új parókiát hoztak létre.

II. József korában 296-án lakták, s a népességszám a 19. század közepére több mint kétszeresére nőtt /671 fő/. Az 1870-es népszámlálás adatai szerint 106 ház és 851 lakos volt a községben. Az 1910. évi lélekszám 976 fő volt.