Kanyar József: Fejezetek Somogy megye történetéből - Iskola és Levéltár 16. (Kaposvár, 1983)
A kapitalizmus agrárgazdasága
- 47 mellőzve, az utolsó pár igásállatot is lefoglalták, noha a törvény 12 kat.ho-nyi szántóföldi műveléshez a mindenkor szükséges vetőmagnak, igavonó jószágnak, fél évre szükséges takarmánynak, szalmának és alomnak, továbbá a gazdasági eszközöknek és trágyának a végrehajtás alól való kivonását biztosította, akkor az adózás valóban hátrányt jelentett a kisbirtok számára,, Sőt egyes községi elöljáróságok a gazdák által vásárra vitt állatok járla.- tait is lebélyegezték, ami által a vételárnak a 75 százaléka adótartozássá vált, s csak 25 százaléka került a kisbirtokos gazda kezéhez. xxx Emellett az agrárolló minden következményét a bőrén érző s nagyobb terheket viselő kisbirtokosok feje fölött állandóan ott kísértett és fenyegetett a könyörtelen árvereztetések réme is. Ennek kapcsán jellemző adatként közölhetjük, hogy az 1934/35-ös esztendő fordulóján esedékes adóvégrehajtásokhoz - a lakosság ellenszegülésétől komolyan tartván - 88 községben: a megye 1/3-á- ban kellett karhatalmat kérni a főispántól, miután a lefoglalt zálogtárgyak összehordására a községekben a csendőrségi jelenlét nélkül senki nem mert vállalkozni. A községi jegyzők nem egy helyütt szóvá is tették, hogy a falu "legmakacsabb és legelszántabb egyénei" /Lábod-hagyálláspusz- ta/ erősen veszélyeztetik a közrendet, Somogyszentmiklóson már az előző évi adóvégrehajtásoknál is "fejszével fenyegették" a segédjegyzőt, s ugyanekkor Somogyvámoson is alig volt elkerülhető a fegyverhasználat. Különösképpen olyan községekben volt nehéz a közigazgatás helyzete, amelyekben már évek óta hátralékban voltak az adófizetők /Bélavár, Vízvár stb,/, s amelyekben - mint Mikében is - az iskolaadó és a papi párbér fizetését már - 5 esz37 tendeje - mindenki megtagadta, '* De a gazdaadósságok rendezése is csak félmegoldást jelentett a kisbirtokok számára. 1935-ben a megyében 6633 védetté nyilvánított gazdaadós volt, köztük csak 106 volt a 100 kat.holdnál nagyobb birtokos, a többi mind kisbirtokos és kisparaszt. A védetté nyilvánított birtokok közül a bankok 1053, az ipari és kereskedelmi vállalatok 104, a magánhitelezők 241, az államkincs-