Kanyar József: Fejezetek Somogy megye történetéből - Iskola és Levéltár 16. (Kaposvár, 1983)

A kapitalizmus agrárgazdasága

- 48 ­tár pedig 23 gazdaadós ellen kértek a védettség megszüntetését és a csődnyitó végzést. ° x x x A nagybirtokos és a nagytőkés társadalom hasznával végződő földreform nemcsak a Tanácsköztársaság eszméitől megfertőzött cselédeinek egy részétől tudott megszabadulni retorzióként /1922 tavaszán 6?0, 1923 áprilisában pedig újabb 1368 cselédcsaládfő­nek mondott fel a nagybirtok a megyében, az utóbbiak közül 736 cselédcsaládfő maradt munka és kenyérkereset nélkül!/, de a nincstelen és a kisparaszti földéhséget, a munkapiac kedvező kínálatát is kihasználva, e rétegeket bérmunkásként, olcsó mun­kaerőként tudta magjához láncolni. Elég csak azokra az aratási sommásszerződésekre gondolnunk, amelyekkel a belső és külső ü- zemkörökben egyaránt alkalmazott havibéres munkások - március­tól októberig - a családbereknél jóval alacsonyabb díjazásért dolgoztak az uradalmakban. A túlhaladott feudális maradványokkal terhelt kapitalista ag­rár organizáció a gazdasági válságból jórészt önmagát rekonstru­álva tudott kikerülni, felhasználva természetesen az európai pi­ac kedvező változásait is. A részletezés igénye nélkül, de a teljesség érdekében mindvégig figyeltünk azokra a kormányzati intézkedésekre is, amelyek - kontingentálások, boletta stb. ~ elsősorban a nagybirtokok számára könnyítették meg a válságból való kilábalást. A második világháború előtti állatlétszám a megyében 1938-ban már megközelítette az első világháború előt­tit, tehát úgy látszott, hogy a somogyi mezőgazdaság az első vi­lágháború előtti szintet már elérte, még ha bizonyos válságjelek mutatkoztak is, de a fejlődés akadálytalan megvalósulásának ek­kor már útját állta a fokozódó háborús készüléshez kapcsolt ke­resletnövekedés, majd pedig a hadigazdálkodás beindulása, amely nem tette lehetővé a stagnálás állapotából való elmozdulást.'1 A felhasznált források felhívták a figyelmet az agrárreform és a második világháború után bekövetkezett agrárforradalom kö­zötti jegyek igen lényeges különbözőségére is. Míg ugyanis az

Next

/
Thumbnails
Contents