Kanyar József: Fejezetek Somogy megye történetéből - Iskola és Levéltár 16. (Kaposvár, 1983)

A kapitalizmus agrárgazdasága

27 ­telmiségi hierarchiájában még mindig a legutolsó helyet foglal­ták el - áldozatkész munkássága nem maradt eredmény nélkül, mi­vel az iskolák falai és keretei között alakult ki - ha nehézke­sen is - az az új kulturális tartalom, amely a korszerű polgári műveltség szükségleteinek és igényeinek az alapját képezte. xxx A mondottakból egyértelműen kiviláglott, hogy a Dél-Dunántúl: mind a népiskolázás tekintetében, mind a közép- és felsőoktatás terén, de a közművelődési folyamatokra is igen jellemző könyv­kultúra és nyomdai állapotok tekintetében is - a Dunántúl "kul- túrlejtőjén" foglalt helyet alrégiónként, jóval hátrányosabb helyzetben, mint az Észak-Dunántúl. A kapitalizmus agrárgazdasága A hatalmas kiterjedésű megye a feudalizmus végén 6653 km te­rületű volt, amelyen 1846-ban 238 140 lakos élt’, szabad királyi városa egyetlenegy sem volt, mezővárosainak a száma 13, a közsé­geké pedig 293. így köszöntött rá a megyére 1848 márciusában a polgári forra­dalom, amely a feudális rendet megdöntötte, eltörölte a jobbágy­ságot, és a paraszt szabad birtokosává vált annak a földterület­nek, amelyet az úrbérrendezés eredményeként mint jobbágytelket birtokában tartott, 48 végül is nem földet adott a jobbágypa­rasztnak, hanem csak a feudális bilincseket oldotta le a kezé­ről. A bécsi udvar ellenforradalmi politikájának eredményeként Jellasics 1848. szeptember 11-én - mintegy 34 000 főnyi sereg­gel - áttört a Dráván, és pusztította az útjába eső somogyi fal­vakat. A megtámadt megye területén a nemzetőrök az átvonulok há­ta mögött súlyos csapásokat mértek a báni csapatok utánpótlási vonalaira« A nagybirtokos arisztokrácia ellenforradalmi magatartását a szabadságharc idején Ozindery László császári biztos támogatta. Nem így a parasztok, a föld népe, amely nem akart a császári kormány alatt maradni. Amikor Windischgraetz fenyegető kijelen­tésére: "Én itt, Magyarországon végezni fogok a forradalommal", az osztrákok által megszállt dunántúli megyékben - így Somogy-

Next

/
Thumbnails
Contents