Kanyar József: Fejezetek Somogy megye történetéből - Iskola és Levéltár 16. (Kaposvár, 1983)
Iskola a 18. században
21 A hódoltság pusztulásának a következményei még a későbbi századokon keresztül is szembetűnőek voltak a tájon. E tekintetben Dél-Dunántúl rendkívül hátrányos helyzetben volt Észak-Dunántúl- lal szemben. 1766-ban még csak két középiskola működött e tájon, egyetlen püspöki szeminárium, addig Észak-Dunántúlon már 12 középiskola és egy akadémia s 5 püspöki szeminárium, illetve protestáns főiskola. Ezeknek az aránya a századfordulóra semmit sem változott. 1792-ben még mindig csak 3 középiskola található a déli négy megye területén, s átmenetileg egy akadémia és egy püspöki szeminárium, míg Észak-Dunántúlon ugyanakkor 11 középiskola és 5 püspöki szeminárium, illetve protestáns főiskola. De a többi mutatók is a Dél-Dunántúl hátrányos helyzetére u- talnak. Míg Észak-Dunántúlon - az 1797-es népességszámot véve alapul - 83 486 lakos jutott egy középiskolára, addig Dél-Dunán- túlon a kétszeresénél is több: 236 466. Míg Észak-Dunántúlon a középiskolák sűrűségére utalóan: az iskolák egymástól való távolsága 35»50 km volt, ez az átlag Dél-Dunántúlon már több mint a kétszerese: 84,20 km volt. Ennél már csak a horvát-szlavón területek középiskoláinak az átlaga volt rosszabb. A feudalizmus határmezsgyéjén azonban már jelentős előrelépés történt a fő- és a középiskolázás területén. Egymás után nyitották meg kapuikat az érseki, a püspöki és a királyi katolikus tanítóképzők a régióban. Észak-Dunántúlon Győrben /kir. katolikus, 1847/, Esztergomban /érseki, 1842/ és Sopronban /evangélikus, 1858/, Dél-Dunántúlon pedig Pécsett /püspöki, 1831/, Nagykanizsán /kir. katolikus, 1845/ és Csurgón /állami, 1869/. 1846-ban már jelentős változások történtek a régiónkban is. Észak-Dunántúlon ekkor már 10 főiskola /'köztük 4 papnevelde/ és 16 középiskola működött, s az 1846-os népességszámhoz viszonyítva 81 958 lakos jutott egy középiskolára. Dél-Dunántúlon pedig már 3 főiskola /’az egyik papnevelde/ és 10 középiskola működött, 100 911 lakos jutván egy középiskolára, még mindig jelentős hátrányban. Ennél jóval kedvezőtlenebb volt a két régióban - Dél-Dunán- túl hátrányára - a főiskoláknak a lakosság számához mért aránya. Míg Észak-Dunántúlon az egy főiskolára jutó lakosok száma 131 134 volt, addig Dél-Dunántúlon ez az arány két és félszeresénél is több, azaz 336 370 volt. x x X