Laczkó András: Diákszínjátszás Somogyban - Iskola és Levéltár 13. (Kaposvár, 1981)

Az önképzőköri forma

- 33 Utalhatok arra, hogy részletet adtak elő Shakespeare: Julius Caesaráéból, Moliére: Kényeskedőkjéből. Mindez azonban nem jelentette azt, hogy az iskoladrámák hagyo­mányainak továbbvitelére tettek volna kísérletet. Egységes drá­mák előadására vállalkozás nem történt. így a Csokonai Kör munkáját illetően összetett jelenséggel van dolgunk. Tagjai ^ugyanis a tanárelnök irányításának megfelelően a kilenc múzsa csaknem mindegyikének pártolásával foglalkoztak, vagyis az irodalom, a zene, a képzőművészet és a színjátszás együtt jellemzi munkájukat. A szerveződéstől, az újjáalakulá­son át, a fennállás végső dátumáig sohasem törekedtek csak ar­ra, hogy Tháliának jobban áldozzanak. Ugyanakkor azt is meg kell jegyezni, hogy nem- volt olyan időszak, amikor teljesen háttérbe szorult volna a színjátszás, illetve az ezzel összefüggő egyéb tevékenység. Végül is a századforduló körüli évekre alakult ki a kör munkájának rendszere. Az évközi megemlékezések és tanévzá­ró ünnepélyek mellett tevékenységük csúcsát az un. " évi hangver­senyek " jelentették. A szó ne tévesszen meg senkit, nemcsak ze­nei programok voltak, hanem nagyon sok szinielőadás, illetve csi­ráiban erre mutató kezdeményezés. Az 1903-4. tanév értesítőjében fogalmazódott meg, hogy a Csokonai Kör által szervezett és megtartott ünnepségek elsődleges célja a gimnázium diákjainak "hazafiúi érzelmeinek" ápolása. A tanárelnökök, illetve a tagok ennek megfelelően állítottak ösz- sze megemlékezést Deák Ferencről, Rákóczi Ferenc szabadságküzdel­mének felidézésére és a hagyományos márc. 15-i emléknapra. Az iro dalmi jellegű feldolgozások mellett főleg eredeti dokumentumok is mertetése került előtérbe. Egyik-másik esetben dokumentumjáték le hetőségei körvonalazódtak, de nagyon keveset éltek a dialógus esz közeivel, illetve dramaturgiai megoldásokkal. Említésre érdemes viszont, hogy énekszámok, illetve zenei elemek alkalmazásával jó érzelmi hatásfokkal dolgoztak. A századforduló után rendszeresen szerepelt az önképzőkör prog­ramjában monológok és dialógok elmondása, bemutatása. Mégis csak­nem tiz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a többször emlitett

Next

/
Thumbnails
Contents