Nagy Béla: Az Erdélyi Kupától az Erdélyben nyert magyar kupáig. 1940. január-1944. december (Budapest, 1989)
89 ceremónia a közelgő elsötétítés miatt elmaradt... + Az új bajnoki idényt ez a ferencvárosi gárda kezdte: Csikós, Polgár, Tátrai, Rudas, Sárosi III., Lázár, Nagy II., Lakat, Sipos, Lukács, Sárosi dr., Kiss, Sipos, Gyetvai, Finta, Kovács II., Ónodi II. Új fiúk — az FTC állományában — Preiner Kálmán és Bosánszky Jenő voltak. + Az 1943—44. évi bajnokság rajtján: Ferencváros—Vasas 5—2. Az új idény első gólját Kiss 25 m-ről lőtte a piros-kékek hálójába! Schaffer: — Az irgalmatlan nagy hőség és nem utolsósorban az elmúlt heti kupadöntő bizony nagyon sokat kivett a csapatból. Ezért az első félidőben nem úgy ment a játék, amint azt én vártam a fiúktól. Szünet után aztán jött és győzött a Fradi szív. SZEPTEMBER + A Fradi szurkolók azon méltatlankodtak, hogy a vezetőség az idényre nem erősítette meg a csatársor baloldalát, sőt gyengítette... — (Hát nincs a Ferencvárosban egyetlen ballábas játékos sem Gyetvain kívül? — így kiáltott fel a bennfentes szurkoló és kiáltására vitéz Kemenessy Sándor elmondta a Ferencváros kengyel futását egy ballábas csatár után: — Amikor Finta Károlyról kiderült, hogy sérülése miatta kupadöntőn nem játszhat, a Ferencváros nem sokat habozott, hanem új balszélső után nézett. Vonatra ültette Takácsot és megtömte a zsebeit jófajta üllői úti ,,dohánnyal”. Annyival, amennyit valamikor még Móré Jancsiért sem kellett szánnia. A vörös Takács el is utazott Nyíregyházára és ott azonnal érintkezésbe lépett a jóhírű, aprótermetű és jónevű Bogár Imrével, az ottani MOVE Szabolcs balszélsőjével és az egyesülettel is. Egész nap tartottak a tárgyalások. A vörös Takács letette a nagy váltságdíjat az asztalra, de — Bogár Imre nélkül jött vissza Budapestre, mert a kis Bogár-gyereket semmi pénzért sem adta át a nyíregyházi egyesület. — De ott van még „Lapaj” is! — mondotta az előbbi közbeszóló, a nem messze ácsorgó Kiszelyre mutatva. — Miért nem vették vissza Lapajt? Erre is megfelelt a főtitkár: — Kérem, a mi vezetőségünk Schaffer közbelépésére már hajlandó lett volna fátylat borítani minden régebbi Kiszely-féle sértésre és bántalomra. Higyjék el pedig, hogy nagyon sok volt belőle. Schaffer olyasmit mondott, hogy Kiszely már bánja, amit tett. Erre odaállított Kiszely és még kihívóbban viselkedett, mint valaha: nagy összegű „kártérítést” kért tőlünk. Hát ez volna az egyesület meg
