Nagy Béla: Az Erdélyi Kupától az Erdélyben nyert magyar kupáig. 1940. január-1944. december (Budapest, 1989)

90 követése? Ezek után már nem volt több tárgyalnivalónk vele. Sür­gősen elküldtünk valakit Miskolcra, hogy hozza vissza Kovács ll-t, aki „elbújdosott" Budapestről, mert a vasútnál elvesztette az állá­sát. Mondanom sem kell, hogy a saját hibájából. Kovácsot vissza is hozták, mi minden eddigi dolgát elfelejtettük és reméljük, hogy ta­nult a fiú a dolgokból. A csapatba edzés nélkül természetesen még nem tehettük be. így maradt a Ferencváros a kupadöntőre és a bajnoki rajtra balszélső nélkül. Ez a Bogár Imrének és társainak „szomorú' históriája — fejezte be a Ferencváros főtitkára.) + Ferencváros—DVSC 4—0. A játék elején nem kis meglepetéssel konstatálták a ferencvárosi szurkolók, hogy Lakat Károly, a nagy munkabírású fedezet, ezút­tal nem a szokott helyén játszik, hanem elől a csatársorban. Aztán a meglepetésük csak fokozódott, amikor már az ötödik percben el- iramodott a jobbszélső Sipos, belőtte a labdát a kapu elé s Lakat nagyszerű fejessel továbbította a hálóba! Ezzel a fejesgóllal kezdte meg csatárkodását a szőke tanárember, s egy nyolc méterről kül­dött bombagóllal duplázott. Közben még Sárosi dr. szerzett két gólt, így alakult ki a 4—0-as ferencvárosi győzelem. Érdekes, hogy a sok gól ellenére a csatársorból csak Lakat játékát dicsérték... + A magyar válogatott északi „túrára" utazott. Az első meccset Stockholmban játszották: Magyarország—Svédország 3—2. A mér­kőzésen megjelent a svéd trónörökös, aki a 40 ezer néző üdvrival­gása közepette kezet fogott a játékosokkal. A magyar csapat, ha nem is játszott különösen jól, derekasan helytállt. Sportszerű vi­selkedésével pedig elnyerte a svéd szurkolók rokonszenvét. + A magyarok ezután Helsinkibe utaztak. A megérkezést köve­tően kimentek a stadionba — amely akkor még majdnem új volt, hiszen az 1940-es olimpiára épült. Különösen a stadion olimpiai tornya tetszett a fiúknak. Azt is érdeklődéssel hallgatták, hogy a finn szövetség kérésére „bővül majd a ruhatáruk"... „A finn szövetség vezetői, amikor megtudták, hogy a magyar játékosok nem számozva játszanak, azonnal kijelentették, hogy ők majd megszámozzák a magyar játékosok mezét is, mert a finn kö­zönség a jobb tájékozódás miatt ezt már elvárja." + Magyarország—Finnország 3—0. A harmadik magyar-finnről három finn vélemény: Az Uusi Suomi napilapban így írtak: Magyar vendégeink bemutatták ne­künk, hogy mily egyszerű játék a labdarúgás. A finn közönség sok­szor adott hangosan kifejezést nagy tetszésének a magyarok játéka felett. Bíró és barosi III tetszett a legjoooan.

Next

/
Thumbnails
Contents