Nagy Béla: Fradi futballmúzeum (Budapest, 1987)

egyszerre nyolc alsó osztályú csapatnak volt igazolt labdarúgója! Miután a csalás kiderült, a szövetség Csermák Lászlót örökre eltil­totta a játéktól. — Ferencváros—Üjpest 1—1. „A Ferencváros — egy héttel a Hungária elleni 1—1 után — ugyanezt az eredményt érte el a másik bajnokaspiráns, az Üjpest ellen is. A Ferencvárost féltették hívei ettől a gyors egymásután­ban következő két nehéz mérkőzéstől. Hiszen a formájában nagyot hanyatlott zöld-fehér csapat köny- nyen elveszthette volna mindkét meccset, s akkor végleg kiesett volna a bajnokságért folyó küzdelemből. Most, a két meccs után nem javult ugyan a Ferencváros helyzete, de nem is romlott. A két nagy erőpróba megmutatta, hogy az egykori nagy csapatnak bőven vannak gyengéi, de még ma is él számos régi erénye, hiszen megviselt együttese is közel tudott lenni mindkét meccsen a győ­zelemhez.” A Fradi 1—1-es mérkőzésállásnál 11-est hibázott... — Az újpesti szurkolók több ezer aláírással ellátott kérvényt nyújtottak be a klub vezetőihez, amelyben a jegyárak csökkenté­sét kérték — mivel a nehéz gazdasági helyzetben egyszerűen nem volt pénzük a belépőre! Az Újpest vezetősége méltányolta e kérést, és az állóhelyek árát 80 fillérre szállította le. (Egy Nemzeti Sport ára 20 fillér volt.) — A Kaposvári Városi Színház igazgatója megígérte a Somogy játékosainak, hogy ha győznek az Attila elleni mérkőzésen, akkor este a színházban két felvirágzott páholyt bocsájt a csapat rendel­kezésére. A kaposváriak győztek! „Mikor testületileg bevonultak a játékosok, a színház összes lámpája elaludt, csak a gyönyörűen felvirágzott két páholy úszott fényárban, a zenekar tust húzott s a zsúfolásig megtöltött nézőtér közönsége pedig olyan tapssal és éljen rivalgással üdvözölte őket, amilyent ennek a sok sikert megért színháznak falai is alig láttak. A játékosok elérzékenyülve álltak az ünneplés közepette, egyik­nek sem jött szó az ajkára, csak Petőnek — aki remegő hangon, szinte suttogta társainak: — Ezért érdemes volt futballozni!” — Az új Béke utcai Vasas-pályán először szerepeltek fradis- ták: Ferencváros B—Vasas B 6—2. „Meglepő nagy közönséget vonzott az új Vasas-pálya szombat délutáni programja. Ebben részint a vasasok törzsközönségének van része, de részben annak a körülménynek is, hogy Bukovi, a Ferencváros válogatott centerhalf ja, hosszú kényszerpihenő után ezúttal mutatkozott be a nyilvánosság előtt. A Vasas-pályán a mér­kőzés alatt is serényen folyt a munka, hogy a vasárnapi nagy te­59

Next

/
Thumbnails
Contents