Nagy Béla: Fradi futballmúzeum (Budapest, 1987)
nős érdeklődéssel kísérte. Nemcsak azért, mert a piramisok hazájában még nem járt magyar futballista, hanem azért is, mert a Ferencvárostól várta mindenki, hogy revansot vesz a magyar futball- sport legfájóbb, sajgó kudarcáért, a válogatott szinte szállóigévé vált olimpiai egyiptomi vereségéért.” December 224 dátummal jött az első jó hír: Kairó város válogatottját a tengeri úttól elgyötört csapat 4—2-re legyőzte. Az egyiptomiak szerezték meg a vezetést, azután félidőig Rázsó még kiegyenlített. Karácsonykor Alexandráéból érkezett távirat: „Ellenfelünket 3—0 arányú félidő után 3—0 arányban könnyen vertük. A nagy melegben a második félidőben már nem volt kedvük játszani a fiúknak. Az első gólt Kautzíky lőtte, azután Szedla- osek következett, míg az utolsót Takács II. lőtte. A bíró megítélt ellenünk egy tizenegyest, amit Amsei nagy bravúrral kivédett.” Az afrikai kontinensen tehát Rázsó nevéhez fűződik az első ferencvárosi gól, Amseinek pedig az első kivédett 11-es dicsősége jutott... 1928 JANUAR — A Nemzeti Stadion felépítése egyre késett, így előtérbe került esetlegesen az Üllői úti pálya bővítése, Mailinger Béla elnökünk erről így nyilatkozott: — Mi már régebb idő óta foglalkoztunk a gondolattal, hogy kiborít jük az Üllői úti pályát. Láttuk, hogy egy szezonban néha több olyan meccs is adódik, ahol bizony le kell zárni a kapukat, illetve, ha még be is engednénk embereket, azok már nem láthatnának semmit. Mattyók barátom, az FTC egyik régi lelkes vezető embere és kiváló tervező építész, ki is dolgozta megfelelően azt a tervet, amely szervesen egészítené ki az eddigi tribünöket és tenné szinte tökéletessé Mattyóknak messze idegenből jöttek által is megcsodált művét. Mattyók egy rövidszárú U alakú tribünt tervezett, amely az A és a B tribünt kötné össze a klubházon és a mostani főbejáraton keresztül. Ezt a tribünt úgy építenék, hogy elülső része a futópálya kanyarodója fölött vonulna el. A klubház tetejét is le kellene szedni, maga a klubház azonban maradhat mostani helyén, mert kényelmesen elfér majd a hatalmas tribün ívezete alatt. Tehát az egész Hungária körúti frontot elfoglalná ez a nagyszabású tribün, amely alá eredetileg nagy építményt is terveztünk, mégpedig a Testnevelési Főiskola elhelye13