Nagy Béla: Fradi futballmúzeum (Budapest, 1987)

zésére. Ez a kombináció természetesen elesik, ha a Nemzeti Sta­diont rövidesen felépítik, mert úgy tudom, hogy a Főiskolának a Stadion mellett szántak helyet. Az új tribün építésével egyidejűleg megépíthetnénk a B-tribün előtti lépcsőzetes részt, amelyet a szemben lévő oldal analógiájára korzóülések gyanánt képeznénk ki. Sokkal egészségesebb is lenne a pályánk, ha felépülne ez az új tribün, mert akkor többé már se­honnan sem hozhatná be a pályára a szél az utca porát. Mi tehát tudjuk, hogy ezt meg kellene csinálni és arra is felkészültünk, hogy milyen tervek alapján csinálnék meg. Sajnos, azonban igen súlyos akadály tornyosul elénk. Az FTC anyagi helyzete kétségbeejtő. A terv, mint később kiderült —csak terv maradt... — A már régen túrázó Ferencváros utolsó egyiptomi mérkőzé­séről született bemondás: Sorozatos ferencvárosi hazaadások után egy arab megértőén mondja a barátjának: — Látod? Mit tesz a honvágy ... — A Ferencváros vezetősége az Abbasie nevű gőzhajó fedél­zetéről január 15-én vasárnap délután 1 óra 20 perokor küldte el üdvözletét a magyar sporttársadalomnak: „Sikeres túránk után bol­dogan tartunk haza tengerroel uedvoezoljuek a magyar sporttársa­dalmat. Ferencváros.” — Obitz és Bukovi utazik Pesten a villamoson, Obitz sóhajtva megszólal: — Hej, csak jobb volt az az Afrika! — Miért? — Mennyivel gyorsabban ment a teve, mint a villamos ... — Az első magyarországi „rtrénertanfolyam” hallgatói között több fradista, egykori ferencvárosi játékos is fellelhető: Bródy, Tóth Potya (az edzői kollégiumot ő kezdeményezte!) Schlosser, Hegyi. íme az első edzőtanfolyam résztvevőinek névsora: Bányai Lajos, Bródy Sándor, Pozsonyi Imre, Tóth Potya István, Feldmann Gyula, Nagy Ferenc, Nagy József, Révész Béla, Fron ez Antal, Holies Ödön, Sen- key Imre, Hlavay György, Orth György, Schlosser Imre, Kertész II. Vilmos, Molnár Frigyes, Cserny Ferenc, Hegyi Mátyás, Dobó- czky Miklós, Lipovetz Aurél, Lelovich Gyula, Jánossy Béla, Hütner László. — A Nemzeti Sport Szerkesztői üzenetók c. rovatban közölték: „A profizmust a következő sorrendben vezették be Európában: Anglia, Ausztria, Csehszlovákia, Magyarország, Spanyolország. — Schlosser Imre az Omnia mozival szerződést kötött, mely szerint a 11 ördög c. sportfilm megkezdése előtt felolvasásokat tart pályafutásáról, futballintimitásokról... 14

Next

/
Thumbnails
Contents