Nagy Béla: A Ferencvárosi Torna Club évkönyve 1986 (Budapest, 1987)
hazai szalámit, itták rá az elmaradhatatlan tejet és énekelték a Fradi indulót, összeszorult a szívem. Érdemes a sportért dolgozni. Sokan irigylik a labdarúgókat, sokan lekicsinylik azt hangoztatva, hogy ez is valami? Jó lenne ha ezek a kételkedők egyszer láthatnák az öltöző mérkőzés előtti, feszült hangulatát, hallhatnák az utolsó edzői szabakat. Ha mérkőzés előtt és után közelről megtekinthetnék a játékosok először feszült, aztán halálosan fáradt, csapzott arcát, melyen látszanak a leadott kilók. Akkor talán azt is megértenék, hogy nem is olyan kis dolog ez. Ez is tanulságos élmény. Labdarúgóinkhoz fűződik egy délamerikai élményem is , amely tulajdonképpen a női furfang és az edzői kontroll csatájának is nevezhető. Mar del Platán - ahol egy tornán két hétig voltunk — két játékosunk megismerkedett két csinos, kisgyermekével ott nyaraló argentin anyukával, akik Rosario városából jöttek a tengerpartra. Friedmanszky Zoltán volt az edzőnk, aki tudott a flörtről, és amikor kiderült, hogy a hölgyek lakóhelyén is játszunk, elhatározta, hogy ügyelni fog, nehogy játékosaink erőállapotát bármi, vagy bárki is befolyásolja. Kora reggel, késő este a hallban ült, nehogy „illetéktelenek” a szobába jussanak. A mérkőzést elvesztettük, kétjátékosunk csak lézengett. Napok múlva — már elutazásunk után — kiderült, a hölgyek már érkezésünk előtt egy nappal a szállodában laktak. A büntetés azért nem maradt el, de a női furfang nyert. A versenyző, az edző és a vezető számára is legszebb emlék a mindenkori győzelem. Ezekről sokszor megemlékezünk. Természetes ez mert ezért dolgozunk közösen mindazok, akik szeretik a sportot. A kiragadott élményeim közül most talán befejezésül mégis egy olyanról ejtenék szót, amelyik nem győzelemmel végződött. Kézilabdázó lányainkat már-már eltemette a sajtó, a sportág ismerői és sokan mások is. Csak ők maguk nem önmagukat. És persze a klub, és a szakosztályvezetés sem őket. Talpra álltak és eljutottak az MNK döntőig, ahol csodálatos mérkőzésen, becsületes küzdelemben maradtak alul. Az akarat, a lelkesedés, egymás megbecsülése még a látszólag gyengébbet is felemelheti. A debreceni lányokkal közösen megivott pezsgőt is megérdemelték. Több, mint tíz esztendőt töltöttem eddig az FTC szolgálatában. Könyvet lehetne írni emlékeimből. Ez a kiragadott néhány élménytöredék csak morzsákat jelent, de ezek az apró morzsák is a klub történelmét jelentik. A jövőt illetően egyetlen vágyam van. Az igazi emlék, a győzelem legyen jellemző csapatainkra, versenyzőinkre. A maiak ezzel írják tovább szeretet egyesületünk történetét. Hargitai Károly ORSZÁGJÁRÓ KÖRÚTON A BARÁTI KÖR ÉS AZ FTC VEZETŐI Az FTC Baráti Kör jelenlegi, több mint 3700 főt számláló tagságának jelentős részét az ország legkülönbözőbb pontjain élő, vidéki fradisták alkotják. Ők nem tudnak valamennyi Fradi mérkőzésen ott lenni, a Baráti Kör klubházában sincsen alkalmuk naponta betérni, „összeszedni” a legfrissebb híreket, kulisz- szatitkokat. Természetes igényük azonban, hogy ha ritkábban is, de személyes találkozási lehetőségük legyen az FTC vezetőivel, sportolóival. Persze nem könnyű az ilyen vidéken rendezett szurkolói ankétok tető alá hozása. Túlzás 95
