Nagy Béla: A Ferencvárosi Torna Club évkönyve 1986 (Budapest, 1987)
juk. Mindenesetre nagyon jól esett, hogy már Ferihegyen is kint vártak, s köszöntöttek a fradisták. De a család bizony még jobban hiányzott. • Mekkora a család? • Két fiam van: az egyik öt-, a másik hároméves. Hiába, a miénk fiús család; nekem is négy fivérem van, s még az unokák között sem akad lány. • Szakmája, hivatása? • A nyolc általános után iparitanuló voltam, karosszérialakatos a szakmám. Feleségem pedig az OTP-nél dolgozott, de most otthon van a gyerekekkel. Az 1980-as olimpia után, a Fradi segített bennünket lakáshoz Mátyásföldön. • Közeli terve, célja? • A nyáron szeretnék külföldre szerződni. • Gondolja, hogy ilyen fiatalon, 26 évesen engedélyezik távozását? • A Fradi vezetőivel már megbeszéltem, s beleegyezésüket adták. Tudják, hogy miután márkétszer operáltak és a derekam össze van csavarozva, bizonytalan, hogy meddig játszhatok. Most egyelőre szerencsére teljesen rendben vagyok! Ezt azután — bár nem vagyunk babonások — mind a ketten gyorsan lekopogtuk, alulról, fára balkézzel, annak rendje és módja szerint. Vad Dezső BEFAGYASZTANI AZ INDULATOKAT Interjú a jégkorong-szakosztály vezetőjével Jóformán még el sem olvadt a jég a pályákon a téli-tavaszi szezon befejeztével, amikor a hoki-szakosztályban jelentős változások történtek. S mindjárt hozzá kell tennünk: nem véletlenül. Viharos évet hagytak maguk mögött a jégkorongozók; nevük — sajnos — többször is szerepelt a botrány-krónikákban, a nézők is gyakran elfelejtkeztek a sportszerű buzdítás alapszabályairól. Érthető és helyes, hogy egyesületünk elnöksége nem nézte és tűrte el szó nélkül, s mind sürgetőbbé vált a rendcsinálás. A gondokat még tetőzte, hogy a legutóbbi évben, években megoldatlan volt a játékosok legtöbbjének az állás-kérdése, s ki-ki boldogult, ahogy tudott. Dr. Császár Gábor májusban lett a szakosztály vezetője, s az ugyancsak két új elnökhelyettessel, Szepeshelyi Istvánnal és Raffa Györggyel nem kis feladatra vállalkozott. Nem sokkal később pedig újból a franciaországi „vendég- szereplésről” visszatért Orbán György vette át a szakmai irányítást. Egyrészt ezekről a változásokról, másrészt a szakosztály, a csapat előtt álló feladatokról, tervekről beszélgettünk Császár doktorral. A helyszín ezúttal nagyon is rendhagyó volt, mert a Skála Budapest Nagyáruház orvosi rendelőjében kerestem fel. • Nincs egy kicsit távol egymástól a belgyógyász főorvosi beosztás, a Skála és az FTC jégkorong szakosztálya? — szegeztem az első kérdést a markáns, határozott és a sportról óriási lelkesedéssel nyilatkozó szakosztály- vezetővel. • Egyáltalán nincs! — volt a válasza, aztán sok mindent megtudtam... A sportot mindig szerettem, a ferencvárosi vonzódásom pedig több mint négy 80