Nagy Béla: Fradisták fényképalbuma. Ferencváros-Uruguay 3-2. Az 1929-es dél-amerikai túra története

gyón jól esett a fiúknak, a búcsúztatók pedig lelkesen tárgyalták a szép gesztust, mert köztudomású, hogy Zwackékat a Hungáriához kötik már régóta a sportrajongás szálai. A pompás likőr íze megédesíti a búcsúzás keserű perceit. Obitz kínálgatja társait és mindannyian kortyintanak köszöntve a túrát, szerencsét utat kívánva.

Az idő rohan, az indulás perce egyre közelebb. A hozzátartozók serege még mindig nő, de feltűnő, hogy az MLSZ-nek egyetlen funkcionáriusát sem lehet látni. A PLASZ nevében Fodor dr. jött ki, de ott van Máriássy dr. a PLASZ szövetségi kapitánya, Mailinger Béla, az FTC alélnöke jelenik meg a kocsiban, hogy hivatalosan is elbúcsúztassa a zöld-fehér együttest. Keresetlen szavakkal köti a csapat lelkére, hogy a zöld-fehér színek és a magyar futball képviseletében méltósággal és igaz sportemberekhez méltóan viselkedjenek. Harsány éljen hangzik az elnöki üdvözlés után s az élj ént a vonat mellett állók harsogó kiáltása visszhangozza. Az ablakon zöld-fehér zászlót nyújtanak fel s dörgő éljennel adnak a zászló átadói kifejezést érzelmeiknek. Ez a zászló ami a B tribün előtt, az úgynevezett Közép frontján minden mérkőzésen ott lengett a nézőik feje felett, amely sok Ferencváros diadalt látott. A Közép azt tartja, hogy ez a zászló a csapat kabalája s vele diadalt arat a Fradi Dél-Ame- rikában is. A kalauzok belefújnak a sípba. A vonat megindul és a kísérők serege harsányan éljenez. Mailinger Béla és a Ferencváros sok-sok híve, a hozzátartozók zászlócskákkal integetnek, amíg a kanyarodó el nem zárja a szem elől az ablakokat, amelyekből az egyenruhás, zöldsapkás fiúk meghatot- tan, csillogó szemmel intenek vissza.

Aztán elhelyezkedik mindenki. A tekintet kirévedez az ablakon, végifut a ferencvárosi utakon, utcákon, amint a vonat elsuhan előttük.

Kelenföldön pedig a kísérők utolsó csoportja is elbúcsúzik tőlük. Klement Sándor, Takács bácsi, Tóthné és Szed- lacsikné száll le a Nemzeti Sport munkatársával együtt a vonatról s egy perc sem telik el, már gördülnek is a kerekek tovább. A pályaudvar népe kíváncsi szemel néz a zöld sapkákat és szájról szájra jár a szó: Most utazik a Ferencváros Dél-Ameri'kába!

(Nemzeti Sport —1929. június 7.)

Az eddig elmondottakhoz a késői krónikásnak csak két kiegészítő magyarázata van. Az egyik, hogy azért írtak a dél-amerikaiakról több helyen úgy, hogy „világbajnokok” — mert ebben az időben az uruguayiak kétszer is megnyerték az olimpiai bajnokságot és ékkor ez — hivatalos VB hiányában — a legmagasabb rangú világtorna győzelmet jelentette. A másik érdekesség a B-közép zászlójának a sorsa. A zászlót a játékosok hazahozták, de aláírásukkal díszítve, visszaadták a lelkes szurkolóknak, akik a portya dicső eredményeit ráhímeztették. Ezt a nevezetes zászlót az azóta eltelt évtizedek alatt mindig megőrizte valamelyik szurkoló, míg végül 1972-ben Virocze Andor sporttársunk egyesületünknek adományozta, s jelenleg is az FTC archívumában van.

ÚTBAN DÉL-AMERIKA FELÉ

A Gdulio Caesaré vígan szeli a tengert. A fiúk már túl vannak az első percek csodálkozásán és lassanként minden csoport megtalálja a maga szórakozá6