Nagy Béla: Futballévtizedek. 125 magyar-osztrák válogatott mérkőzés története (Budapest, 1984)

Szepesi György: 30 év alatt 33 magyar-osztrák

1973-ban mérkőzés után Géczi Pistával bajnokság döntőjébe. A második félidőben azon­ban már csak „siránkoztam”: igaz, némi játék­vezetői segítséggel — Paritz állítólagos ellökése miatt a játékvezető vitatható 11-est ítélt — az osztrákok kiegyenlítették a két gólos előnyt, s így a bécsi kirándulás félsikerrel zárult. Ami ennél fájdalmasabb: félévvel később a Népsta­dionban sem tudtunk győzni. A magyar csapat három kapufát is lőtt, a várva várt győzelem azonban elmaradt, s a budapesti 2-2 a végső el­számolásban kínosan érintett bennünket. A svéd— osztrák—magyar trió selejtező küzdelmei során ugyan a magyar csapat egyetlen vereséget sem szenvedett, de győzni sem tudott. S így végül Svédország számára nyílt meg az út a világbaj­noki döntőbe. Nem sikerült jobban a következő Európa-baj- nokság selejtező sorozata sem: ezúttal nem ag osztrákokon, hanem a Wales csapatán buktunk el. Hiába szereztünk Ausztria ellen 3 pontot, a walesiektől mindkétszer vereséget szenvedtünk, s így elbúcsúzhattunk az EB-döntőtől. Számomra különösen a budapesti magyar—osztrák marad emlékezetes, a Népstadionban búcsúztam a rend­szeres sportközvetítéstől. (Az 1978-as világbaj­nokságon, majd 1980-ban az olimpián újra mik­rofon elé álltam, de a két nagy világesemény már csak beugrást jelentett. Előbb Bonnból — ahol tudósítóként dolgoztam — utaztam Buenos Aires- be, majd már mint a Rádió szórakoztató- és sport- főosztályának vezetője a moszkvai olimpiára.) A búcsú azonban nagyon szép volt. 1945-ben magyar—osztrákkal kezdtem labdarúgó váloga­tott tudósításaim sorát, Budapesten 1975 szep­temberében magyar—osztrákkal zártam három évtizedes sportriporteri pályafutásomat. Két gyö­nyörű magyar góllal búcsúzhattam. Az elsőt — Fazekas és Kocsis összjátéka után — a 20 éves reménység, Nyilasi mintaszerű mozdulattal fejelte a hálóba. S bár ezt a gólt 11-esből Krankl révén még kiegyenlítették az osztrákok, Kocsis Lajos újabb parádés alakítása után a villámgyors Pusz­tai ellenállhatatlanul robogott Koncillia kapuja felé és káprázatos lövéssel szerezte meg a győ­zelmet jelentő második gólt. Szép búcsú volt. Köszönöm fiúk, mindenki­nek ... A magyar—osztrák sportmikrofontól ugyan el­búcsúztam, de korántsem labdarúgó barátaim­tól. Edi Finger, a híres osztrák riporter gyakori vendége a budapesti stúdiónak, mint ahogy én se mulasztom el soha, hogy felkeressem az Ar­gentinier Strasset, az ORF, a bécsi rádió szék­házát. S nem csak idézzük a múltat, hanem a jövőbe is tekintünk ... Mindketten szívünkön vi­seljük országaink labdarúgásának sorsát. Edi ba­rátom azért szurkol, hogy — túl a hatvanon — újabb világbajnokságra kísérhesse Prohászkát és társait, én pedig azért, hogy siker koronázza az MLSZ erőfeszítéseit. Kapcsolataim az osztrák lab­darúgás vezérkarával most már nem a mikrofon mellől, hanem az MLSZ elnöki székéből váltak — ha lehet — még élőbbé. Mindig örömmel fogok visszaemlékezni Sekanina miniszterrel, az Oszt­rák Szövetség négy éven át volt elnökével ki­alakított őszinte, meghitt kapcsolatomra, s biztos­ra veszem, hogy Mauhart elnökkel is szívélyes lesz a viszony a két ország labdarúgása érdeké­ben ... Sokszor kapok kedves meghívást, ha csak időm teheti, igyekszem ezeknek eleget tenni. Ott jártam Bécsben, a nagymúltú WSC pályaavató- ján, és őszintén örültem, hogy jelen lehettem — Guttmann „Bujo” és Joschi Walter meghívására — a bécsi lila-fehér együttes, az Austria 1984. évi bajnoki vacsoráján. A remek hangulatú ünnep­ségen magyar főszereplő állt a középpontban, az újdonsült „osztrák” gólkirály, Nyilasi Tibor. Ügy érzem Nyilasi — a Grazban szereplő Szokolaival együtt — sokat tesz napjainkban azért, hogy élő, gyümölcsöző maradjon a következő években is a hagyományos magyar—osztrák labdarúgó-ba­rátság. Szepesi György 7

Next

/
Thumbnails
Contents