Nagy Béla: Futballévtizedek. 125 magyar-osztrák válogatott mérkőzés története (Budapest, 1984)
III. rész. A századik után történt… 1956-1982
„A 75. percben olyan jelenetek játszódtak le a pályán, amelyeket egyhamar aligha fognak elfelejteni a szurkolók. Az egyik pillanatban úgy nézett ki, hogy gólt kapunk, mert Senekowitsch jobb felső sarokba tartó lövését Grosics éppenhogy csak a felső lécre tudta nyomni. A labda lepattant s egy méterre volt a gólvonaltól, amikor a berohanó Nemec hálába akarta vágni. De Grosics gumilabdaként ugrott fel, s nagy bravúrral vetődött a lövésbe, a kipattanó labdából védőink felszabadítottak, s mire a szurkolók felocsúdtak, máris Göröcs száguldott el, mindenkit maga mögött hagyott, s aztán 12 méterről futtában erőteljes lövéssel, laposan a balsarokba vágta a labdát, 1-0!” Rendkívül izgalmasak voltak az utolsó percek is. Tichy hosszan előrevágott labdájával Sándor elszáguldott, beadott, és Machos mintegy 12 méterről a hálóba bombázott, 2-0! Kezdés után még egy-két viharos akció volt, majd a hármas sípszó után nagy ováció köszöntötte a magyar csapat nehéz, de megérdemelt győzelmét. A mérkőzés utáni banketten külön köszöntötték az ekkor 50. válogatottságát ünneplő Sándor „Csikart”. Barcs Sándor, az MLSZ elnöke nagy tapsvihar közepette adta át az MLSZ emlékveretét az ünnepeltnek. Óriási érzés ez ... Ügy érzem, hogy megkaptam mindent, amit sehol máshol nem kaptam volna meg... Nagy érzés örömet okozni a közönségnek ... Talán az lenne helyes, ha most abbahagynám ... De azt hiszem, hogy ezt még nem tehetem. Még örömet szeretnék szerezni. Sándor ezután még huszonötször volt válogatott! 1961. június 11. Budapest, Népstadion, 80 000 néző Vezette: Dienst (Slvájc). AUSZTRIA—MAGYARORSZÁG 2-1 (1-1; G: Rafreider, Nemec, ill. Göröcs. Ausztria: Fraydl — Trubrig, Stotz, Stróbl — Hanappi, Koller — Nemec, Hof, Buzek, Seneko- witsdh, Rafreider. Cs: Hanappi h. Oslansky a 73. percben. Szövetségi kapitány: Kari Decker. Csapatkapitány: Hanappi. Magyarország: Grosics (Tatabánya) — Mátrai (FTC), Sípos (MTK), Dalnoki (FTC) — Sólymost (DVTK), Kotász (Honvéd) — Sándor (MTK), Göröcs (Ű. Dózsa), Albert (FTC), Tichy (Honvéd), Fenyvesi dr. (FTC). Cs: Albert h. Machos (Vasas) a 36. percben, Tidhy h. Kuharszky (Ü. Dózsa) a 74. percben. Szövetségi kapitány: Baráti Lajos. Csapatkapitány: Sándor Károly. A 103. magyar—osztrák találkozón megtört a magyar válogatott csapat 29 éve tartó budapesti veretlensége a „sógorokkal” szemben! A vendégek nem érdemtelenül érték el budapesti sikerüket, de győztes góljuk vitatható körülmények között született meg. A mérkőzés góljai: A 15. .percben a leshelyzetben levő Rafreider közelről lőtt a hálóiba, majd a 44. percben következett az egyenlítés. Machos remek labdával küldte előre a lyukrafutó Göröcsöt, aki még a kapust is kicselezte és úgy rúgta hálóba a labdát. A mérkőzés sorsát eldöntő gól az 53. percben esett. „Dalnoki visszahúzta Nemecet, az átívelt szabadrúgást Mátrai fejjel adta haza, Grosics kimozdult, a kapura guruló labdát a visszavetődő Grosics Dalnokival és Kotásszal egyetemiben próbálta hárítani, de egymást is zavarták., s a befutó Nemec a gólvonalon túlra nyomta a labdát. A mieink vitatták a gólt, mert Nemec közben kétszer megrúgta Dalnoki lábát, a partjelző jelezte is a szabálytalanságot. A játékvezető azonban nem vette figyelembe, 2-1!” Mérkőzés után a „szenvedő fél”, Dalnoki így nyilatkozott: Bent feküdtem a kapuban, de a labdát a gólvonalon szorítottam a lábammal, és azt éreztem, hogy valaki nemcsak a labdát, hanem a lábamat is rugdalja... A mérkőzést követően a Gundel étteremben volt az ünnepi vacsora. Ünnepi volt, mert az MLSZ ekkor tartotta 60 éves jubileumát. Néhány veterán sportembert is meghívták a bankettre, így Pozsonyi Imrét, az első magyar válogatott 80 esztendős jobbszélsőjét. Minder Frigyest, a BTC több mint 60 évvel ezelőtti játékosát, valamint az egykori szövetségi kapitányt, dr. Földessy Jánost. Kiss Hugó, az MLSZ egykori elnöke mondta: — Én a 103 magyar—osztrák találkozó közül legalább hetvenet megnéztem. Ma, véleményem szerint, a döntetlen igazságosabb lett volna. Kár volt, hogy a szép győzelmi sorozatunk megszakadt. Bizony kár... 61