Nagy Béla: Futballévtizedek. 125 magyar-osztrák válogatott mérkőzés története (Budapest, 1984)
II. rész. A "Wunder-Manschafttól" a magyar "Aranycsapatig" 1923-1955
Magyarország: Remete (MTK) — Papp (ETC), Dudás (RÁC) — Rebró (MTK), Búza (UTE), Nád- ler (MTK) — Tóth (FTC), Takács II (Vasas), Kovácsi (33 FC), Spitz (NSC), Kohut (FTC). Cs: a 14. pereiben Rebró helyett Raix (KAC) állt be, de egy perc múlva Rebró visszatérve újra átvette a helyét. A 38. percben Kovácsi helyett Stófián (BEAC). Szövetségi kapitány: Kiss Gyula. Csapatkapitány: Tóth Potya István. „Magyar gólok? Lassan-lassan elfeledjük s velük vész a múltba a magyar futball igaz dicsősége, amit évek, évtizedek gyűjtöttek ragyogó délutánokon, feledhetetlen küzdelmekben a kopott tribünök előtt. De megfakult a tudás, halványult a dicsőség fénye is. S minden örömünk az lesz már, hogy megtapsolhatjuk a pályára lépő csapatunkat, mikor még frissen feszül mellükön a trikó s büszkén domborodik szívük felett az ország címere! Mert később nincs már mit tapsolni, nincs minek örülni.” Mint minden vesztes meccs után, ezúttal is sokan az összeállítás miatt lázongtak. A védelem ellen különösen sokan ágáltak. A mérkőzés után még a humor is „mart”: — Nem lehet vallási alapon válogatni — csapott a térdére egy dühöngő néző. — Mi az a vallási alap? — Hát kérem, egy pap, meg egy remete van a védelemben! Mellettük Dudás is hamisan dudál. Hogy lenne ez jó? Hát bizony hazai pólyán tényleg sok a három kapott gól. Pedig támadott a magyar csapat, de elöl sem remekeltek a csatárok. A meccs után nagy levertséggel jött mindenki az öltözőbe. Negyvenöt percből negyvenet támadtunk ebben a félidőben — fakadt ki Nádler — és mégis mi kaptuk a gólt. Igen — mondta Kiss Gyula szövetségi kapitány —, ha lóerőben számítanánk ki a két csapat munkaproduktumát, a magyar csapat 150 százalékkal többet dolgozott. De a bécsiek amit csináltak, annak volt eredménye. Takács II is elismerte a „sógorok” teljesítményét: — Jobbak voltak az osztrákok. Egyöntetűbb volt a játékuk, gyorsabbak, megérdemelten győztek, Vezette: Stepanovsky (Jugoszlávia). MAGYARORSZG—AUSZTRIA 3-2 (1-0) G: Holzhauer, Jeszmás, Kohut, ill. Wessely, Höss. Magyarország: Weinhardt (Sabaria) — Fogl II (Újpest), Fogl III (Újpest) — Borsányi (Újpest), Weber (Bástya), Rebró (Hungária) — Braun (Hungária), Mészáros (Sabaria), Holzhauer (Sabaria), Tritz (Hungária), Kohut (Ferencváros). Cs: Tritz helyett Jeszmás (Újpest) a 46. perctől. Szövetségi kapitány: Kiss Gyula. Csapatkapitány: Fogl II Károly. Ausztria: Cárt — Tandler, Musil — Schneider, Kurz, Dumser — Hierländer, Uridil, Gschweidl, Höss, Wessely. Szövetségi kapitány: Meisl Hugo. Csapatkapitány: Kurz. 1926 nyarán Magyarországon is bevezették a profizmust, így ez volt a két nemzet között az első profi szintű válogatott találkozó. Meisl Hugo érdekes nyilatkozatot tett a mérkőzés előtt: az eredmény 3-2 lesz — mondta — de nem tudom, hogy melyik csapat javára? Nos, később megtudta __ A magyar győzelemben ezúttal nagy része volt a „Fogl gátnak” és a kitűnően védő szombathelyi kapusnak. A mérkőzés számszerű ailakulása magyar szempontból: 1-0, 1-1, 1-2, 2-2. A győztes gól a befejezés előtt 7 perccel született: „Holzhauer egyéni akcióját a 16-oson remek passzal fejezi be, Kohut tisztán kapja a labdát, bekanyarodik vele és Cart keze mellett hatalmas lövéssel hálóba vágja, 3-2.” A jugoszláv játékvezető így beszélt a látottakról: — A magyarok jobban állták a tempót, az osztrákok hellyel-közzel kényelmesek voltak. A játék minden hevessége dacára végig fair volt, különösen meg kell dicsérnem a két Fogl abszolút fair játékát. Fogl III: — Mindnyájan tudásunk legjavát nyújtottuk és így nem maradhatott el a győzelem. Egyébként érdekes „előmérkőzése” volt ennek az bsztrák—magyarnak: a találkozó előtt egy 3000 m-es versenyben Paavo Nurmi, a kor finn „csodafutója” mutatkozott be a bécsi közönségnek. Nurmi legyőzte az osztrák futókat, utána pedig a magyar 1926. szeptember 19. Becs, Hohe Warte, 40 000 néző. 30
