Nagy Béla: Nosztalgia napló 1-3. A Fradi műsorlap különkiadása
Nosztalgia napló 2. A Fradi Műsorlap téli különkiadása
Iái a VTSC hátvédje úgy térden rúgott, hogy hárman húztak le a pályáról. Borzasztó hetek következtek. Bottal jártam, szinte vonszoltam magam. Nagyon hiányzott a mérkőzés. Igaz, kint voltam minden mécsesén, de csak a nézőtéren — bottal. Egyszer megszólított egy érdekes arcú, alacsony ember. — Nagyhegyi úr! Úgy látom hetek óta semmit sem javult a sérülése. — Sajnos uram, jól látja. Bot nélkül még menni is képtelen vagyok. Pedig néhány hónapra még azt hittem, hogy enyém a futballmenyország . . . — Nagyhegyi úr! Még a magáé lehet. Elviszem valahová, ahol meggyógyítják. Jobb lesz a lába, erősebb lesz a rúgása mint valaha remélte. — Jó ember! Ne kecsegtessen ilyen lehetetlenségekkel. Már tucatnyi orvos megvizsgált, térdsérülésem van, érti: térdsérülésem van! Örülök, ha ismét járni tudok . .. — Gondolkozzon a dolgon Nagyhegyi úr. Holnap a barátommal ismét eljövök. Ha akarja, meggyógyítom — szavamra mondom. Természetesen mindenben azt kell tennie, amit mondok. Na, a holnapi viszontlátásra. * A furcsa beszélgetés után álmatlanul töprengtem: mitévő legyek? Imádtam a futballt és hiányzott a taps, a siker is. Úgy gondoltam, hogy mit veszíthetek? Hátha valami csodabalzsam tényleg segítene . . Másnap igent mondtam az idegennek, aki Sós úrként mutatkozott be. A társának a nevét sem értettem. — Először is hosszabb időre elutazunk — mondta Sós úr, majd hirtelen hozzátette: — Még ma este. — De hiszen semmi csomagom, teljesen készületlen vagyok. — Ahová mi utazunk, ott minden van — mondta és különös fény csillogott apró szemében. — De hát hová megyünk? Mit mondjak a szüleimnek? — Nagyhegyi úr mondja azt, hogy külföldre utazik és a sérült lábát gyógyítják. Többet nem árulhatok el, hogy hová megyünk. Megígérte, hogy mindenben engedelmeskedik - csak úgy lesz ismét gyógyult a lába.. Igen, ezt megígértem. Szüleimnek csak annyit mondtam, hogy Bécsbe megyek a fájós térdem megnézi egy professzor — néhány nap múlva visszatérek. Soha többé nem láttam szüléimét... * Este találkoztam Sós úrral és a barátjával. Autót béreltek és elindultunk. A város szélénél már majd leragadt a szemem, egyre csak hunyorogtam. Az utolsó kép amire emlékszem, az út mentén egy düledező kocsma volt . . . Aztán egy halkan zúgó, erős fénnyel megvilágított kabinba ébredtem. Hirtelen azt hittem a Dunán hajózunk . . . Ahogy jobban kinéztem kabinom ablakán, döbbenet fogott el: mint az iskolában a nagy földgömböt — úgy láttam a Földet teljes nagyságban! A látvány valósággal megbénított: egyre távolodtam a Földtől ... A kabin végében egy áléit nőt vettem észre. Akkor ébredezett, szemeit nyitogatta. Amikor meglátta, hogy a világűrben vagyunk, felsikol- tott és eljáult. Az ajtó közben nesztelenül kinyílt és bejött rajta Sós úr. A másik férfi is belépett és áttámogatta a fekete hajú hölgyet a szomszédos kabinba. — Ne ijedjen meg - mondta „Sós úr". - Amit ígértem, meglátja beváltom. Olyan gyógymódban lesz része, amilyent a Földön még nem is ismernek. Most már elárulhatom, hogy idegen bolygóra visszük, — de gyógyulása után becsülettel visszaküldjük. Igaz, az út hosszú, de az idő múlása Önnél már megállt. Amikor visszatér a Földre, ugyanúgy 20 éves lesz, mint most. — Na, de Sós úr — vagy hogy hívják — mindezt miért csinálják? — Először is a mi bolygónkon számozzák az embereket, én az 1000001-es számú vagyok. Hogy miért „raboljuk" el? Nézze, mi tanulmányozni akarjuk magukat, szervezetüket, felépítésüket, mindent. Azért csaltunk el egy fiatal férfit és egy nőt, hogy mindezt a bolygónkon zavartalanul megtehessük. — Miért nem vizsgáltak meg a Földön? — A mi műszereink nagyon bonyolultak és oly kicsik, hogy csak otthon tudjuk működtetni. Tudja, hogy én mekkora vagyok eredetileg? Mindössze 53 cm magas! Olyan gépezetünk is van, amit csak úgy tudunk üzemeltetni, ha beleállunk .. . — Hogyan tudnak így „megnőni"? — Nos, a kísérleteink erre is választ adnak. Az eredeti méreteinkhez képest a Földön — és csakis a Földön! — 1 métert tudunk tápegységeink révén növekedni. Sem a saját bolygónkon, sem más égitesten erre képtelenek vagyunk. Csak a Földön van valami — valószínűleg a légkörben — ami „növekedésünket" segíti. Itt az űrhajóban a földi levegő fél óra múlva elhasználódik. Ne ijedjen meg, ha helyettem egy törpe áll Ön előtt... Gondolom azt tudja, hogy megtámadni nem érdemes, mert akkor soha többé nem látja viszont a Földet. — És mondja Sós úr, pardon „Milliomosom” — ha megengedi, ezentúl így szólítom — hogyan találtak ránk, hogyan beszélik a nyelvünket és hogyan ... — Minden kérdésére választ kap bolygónkon, hamarosan ott leszünk. Az Önök időegysége szerint már csak 30 év ... — Úristen! Mennyi?!
