Nagy Béla: Ezerszer a győzelemért (Budapest, 1975)

dél, nyugat és kelet nyögte a franzstadti legények szilaj erejének, harcos leikének, művészi tudásának súlyát, s a világ nem egyszer elbámult már a ferencvárosiakon keresztül a magyar futball szépségein.

A zászló most is a kezetekben, s ha kézbe vettétek, jól vigyázzatok reá, hogy magasan lobogjon, csüggedten alá ne bukjon. A magyar sportkultúra hajósai vagytok, akik új Kolombuszként szálltok ki azokon a nevezetes partokon, ahol még nem ismerik a magyart, nem tudják mit tud a magyar futballista. Ti lesztek az elsők, akik a piros-fehér-zöld zászlót a magyar sport nevében arra a földre tűzitek, tiétek az úttörők minden öröme és felelőssége. A nagy feladat egész férfiakat kíván és a férfi, aki erre a feladatra vállalkozott, nem adhatja fel a harcot az utolsó állomásig. Tudjuk, tudástok csodás, akaratotok acélos, szívetek bátor, de a játék néha kegyetlen csúfot űz minden jó tulajdonsággal, a futball istene néha elfordul a iegjobbtól is. Azon a földön meg titánokkal kerültök szembe, akiknek szélvészes rohama előtt kevesen állanának meg veretlenül.

Bízunk mégis bennetek igaz bizalommal. Hiszünk a tudásotokban vak hittel. Ezt adjuk útravalóul s kérjük, hogy ezt az útravalót őrizzétek meg az egész út minden változásán. A többi ne aggasszon. A jelszó ott fénylik zászlótokon, legyen valósággá: Csak összetartás, harc és jókedély!

(Nemzeti Sport — 1929. június 5.)

ELMENT A FRADI DÉL-AMERiKÁBA

Tegnap reggel a párizsi gyorsnál mindenki felfigyelt, aki csak a Keleti pályaudvar rettenetes forgatagában megjelent — arra a csoportra, amely háromhónapos útra indult ezen a vonaton. A Ferencváros csapata búcsúzott, a Fradit búcsúztatta az a tekintélyes sereg, amely korán reggel kivonult a pályaudvarra és szeretettel, meleg elérzékenyüléssel vette körül a csapatot. A csapat és vezetői a kitűzött időben mind megjelentek. Az utazás izgalma ült az arcokon és az érkezők folyton azt számlálgatták, ki hiányzik még, hogy teljes legyen a létszám. A három vezető, Szigeti Imre, Tóth István, Bródy Sándor hamarosan egybegyűjtötte a kicsiny sereget és már jóval hét óra előtt beszállott a csapat a lefoglalt harmadosztályú kocsiba, mely Bé- csig a túratársaság tanyája lesz. Beszállásig csak a két Takács fivér nem érkezik meg a pályaudvarra, de miattuk nincs aggodalom. Legközelebb laknak, tehát legutolsónak jönnek — mondja valaki. Meg is érkezik hamarosan a két testvér és most már teljes a létszám. Sőt velük jött édesapjuk, akit minden játékos nagy hangon üdvözöl, jó reggelt Takács bácsi. Mert Takács bácsi az egész csapat Takács bácsija. Nem is a két kitűnő futballista apja, de — szinte úgy tűnik az ember szemébe — az egész társaságé. Pedig mindenkinek itt vannak a hozzátartozói. A kisebb, zöld sapkás család körül hatalmas, nagy család alakul, melyben nők és férfiak tolongnak, beszélgetnek, osztják a jó tanácsokat. Itt-ott elíátyolosodik a szem, itt-ott meg- csuklik a hang és hosszú ölelésbe fonódnak a karok. Szigetiné, Tóthné, Szedlacsikné, Obitz felesége, Amselné, velük a gyerekek mind ott tolongnak a kocsi körül és búcsúznak végeszakadatlan búcsúzással. Mindenki uralkodni igyekszik magán, mégis mindenkin látszik a meghatottság, de a Hungler házaspár valóságos rekordot állít fel a búcsúzással. Nincs senki, akit ki ne kísért volna valaki. Közben a vonat kocsiját zászlócskákkal díszítik fel s Békés mesrer a búcsúztatók mindegyikének a kezébe nyom valamilyen zászlót. Az egyik zöld-fehéret, a másik nemzeti színűt kap, hogy legyen mivel inte9