Nagy Béla: Ezerszer a győzelemért (Budapest, 1975)

getni az ablakból az indulás pillanatában. Az egyik zászlócska a kocsi mellé hull az olajos földre, Furmann édesanyja lehajol érte és simagotva, óvatosan tűzi oda a kocsi oldalára. Fényképészek ostromolják a kocsit és a csoportot. Kisebb, nagyobb csoportokba terelik a gárdát és csattognak a gépek. Az idő így gyorsan telik és az utazók lassanként a kocsiba vonulnak. Ekkor érkezik egy ember nehéz ládát cipelve és egyenesen Szigeti Imréhez tart. A Zwack gyár sportszerető tulajdonosa küldötte a telt ládát, melyben minden elutazó számára egy-egy üveg Unicum foglalt helyet. Az ajándék nagyon jól esett a fiúknak, a búcsúztatók pedig lelkesen tárgyalták a szép gesztust, mert köztudomású, hogy Zwackékat a Hungáriához kötik már régóta a sportrajongás szálai. A pompás likőr íze megédesíti a búcsúzás keserű perceit. Obitz kínálgatja társait és mindannyian kortyintanak köszöntve a túrát, szerencsés utat kívánva.

Az idő rohan, az indulás perce egyre közelebb. A hozzátartozók serege még mindig nő, de feltűnő, hogy az MLSZ-nek egyetlen funkcionáriusát sem lehet látni. A PLASZ nevében Fodor dr. jött ki, de ott van Máriássy dr. a PLASZ szövetségi kapitánya. Mailinger Béla, az FTC alelnöke jelenik meg a kocsiban, hogy hivatalosan is elbúcsúztassa a zöld-fehér együttest. Keresetlen szavakkal köti a csapat lelkére, hogy a zöld-fehér színek és a magyar futball képviseletében méltósággal és igaz sportemberekhez méltóan viselkedjenek. Harsány éljen hangzik az elnöki üdvözlés után s az éljent a vonat mellett állók harsogó kiáltása visszhangozza. Az ablakon zöld-fehér zászlót nyújtanak fel s dörgő éljennel adnak a zászló átadói kifejezést érzelmeiknek. Ez a zászló ami a B tribün előtt, az úgynevezett Közép frontján minden mérkőzésen ott lengett a nézők feje felett, amely sok Ferencváros diadalt látott. A Közép azt tartja, hogy ez a zászló a csapat kabalája s vele diadalt arat a Fradi Dél-Amerikában is. A kalauzok belefújnak a sípba. A vonat megindul és a kísérők serege harsányan éljenez. Mailinger Béla és a Ferencváros sok-sok híve, a hozzátartozók zászlócskákkal integetnek, amíg a kanyarodó el nem zárja a szem elől az ablakokat, amelyekből az egyenruhás, zöildsapkás fiúk meghatottan, csillogó szemmel intenek vissza. Aztán elhelyezkedik mindenki. A tekintet kirévedez az ablakon, végigfut a ferencvárosi utakon, utcákon, amint a vonat elsuhan előttük.

Kelenföldön pedig a kísérők utolsó csoportja is elbúcsúzik tőlük. Klement Sándor, Takács bácsi, Tóthné és Szedlacsikné száll le a Nemzeti Sport munkatársával együtt a vonatról s egy perc sem telik el, már gördülnek is a kerekek tovább. A pályaudvar népe kíváncsi szemmel nézi a zöld sapkákat és szájról szájra jár a szó: Most utazik a Ferencváros Dél-AmerikábaI

(Nemzeti Sport — 1929. június 7.)

Az eddig elmondottakhoz a késői krónikásnak csak két kiegészítő magyarázata van. Az egyik, hogy azért írtak a dél-amerikaiakról több helyen úgy, hogy „világbajnokok” — mert ebben az időben az uruguayiak kétszer is megnyerték az olimpiai bajnokságot és ekkor ez — hivatalos VB hiányában — a legmagasabb rangú világtorna győzelmet jelentette. A másik érdekesség a B-közép zászlójának a sorsa. A zászlót a játékosok hazahozták és aláírásukkal díszítve, visszaadták a lelkes szurkolóknak, akik a portya dicső eredményeit ráhímeztették. Ezt a nevezetes zászlót az azóta eltelt évtizedek alatt mindig megőrizte valamelyik szurkoló, míg végül 1972-ben Vincze Andor sporttársunk egyesületünknek adományozta, s jelenleg is az FTC archivumában van. (A jövőben az egyesület sportmúzeumában kerül elhelyezésre.)

10