Kapronczay Károly: Közép-Kelet-Európa orvosi múltja (Budapest, 2013)
3. Oroszország
jük. A feltárt temetők leletanyaga tanúskodik a korabeli betegségekről, következhetünk belőle az átlagéletkorra, a gyermekhalandóságra, illetve a férfi lakosság esetében a különböző sebesülésekre, a „helyreállító sebészi" beavatkozásokra és eredményességükre. A fejedelmi udvarokban már megjelennek a képzett orvosok és tapasztalt sebészek, akik nemcsak a fejedelmi családot, hanem a tágabb értelemben vett udvart is ellátták. A fejedelmi udvarokban működő orvosok többsége a keleti rítust követő szerzetesrendek tagjai voltak, így 988-ban Nagy Vlagyimir kijevi nagyfejedelem udvarába hívta Ivan Szmer lengyel orvost, aki feljegyzések szerint talán szerzetes lehetett. A nagyfejedelemhez írott levelében szólt addigi gyógyító gyakorlatáról. Eszerint működött Szerbiában, Bulgáriában, Antiochiában, valamint több orosz fejedelmi udvarban. Ugyancsak ismerjük Agapit, a kijevi születésű, 1095-ben meghalt szerzetes orvos nevét, aki a Kijev melletti pecserszki kolostorban ingyen rendelést tartott szegényeknek, és a kolostorban híres gyógynövény kertet telepített. Gyakran felkereste a nagyfejedelmi udvart is, a környék nemesi udvaraiba is rendszeresen hívták. Hasonló hírnévvel rendelkezett a 12. század elején Pjotr Szirianica nevű arab orvos, aki a csernigovszki fejedelem udvarában halt meg 1106-ban. Az első orvosi tárgyú orosz okiratok között szerepel a Szvajtoszláv-féle „Gyűjtemény" (Szbornyik). Ebben szerepel, hogy az első orvosi intézmények a kolostorokhoz tartozó xenochidiumok voltak. 1091-ben Jefrem kijevi metropolita már ilyen kolostor-kórházat alapított. A keleti szlávoknál, miután felvették a görög keleti keresztény vallást, megfigyelhető a görög és a szláv elemek keveredése a vallási gyakorlatban, így a gyógyászati-betegápolási gyakorlatukban is. A papok és a szerzetesek nemcsak vallási-hitéleti kérdésekkel, de működési területükön - többek között - beteggyógyítással is foglalkoztak. Ez sokban hasonlított a nyugati szerzetes kolostorokban kialakult gyakorlathoz: előbb a beteg rendtársak, később a kolostoron kívül élő elesettek számára is fenntartottak betegszobákat, a beteggondozásra külön kiképzett szerzeteseket foglalkoztattak. Ezek inkább a gyakorlati ismereteket sajátították el idősebb rendtársaiktól, viszont egy-egy nagyobb kolostorban „orvosi iskolák" is működtek, ahol egy-két éves tanulmányi idő alatt elméleti és gyakorlati foglalkozásokon készítették fel az önkéntes jelentkezőket a gyógyítási munkára. Kicsit hasonlított a Salernoban folyó képzéshez, sőt a nagy egyházszakadásig kapcsolatban is álltak velük. Itt viszont 87
