Kapronczay Károly: Közép-Kelet-Európa orvosi múltja (Budapest, 2013)
6. A Délszláv medicina
városokban 3,4, vidéken 2,7 fő volt. Ez az országos átlag felett állt, mert Budapest térségében 4,9, a vidéken pedig - országos átlag! - 1 fő volt. A járványok vonatkozásában a malária vezetett, 1718-ban egész betelepített német kolóniák haltak meg. 1847-ben is - Bittner István, a Bánság főorvosának jelentése szerint - minden harmadik lakos váltólázban szenvedett. A 19. században még a kolera szedte áldozatait, bár ez a városokban kevésbé, inkább a falvakban terjedt. A kommunális rendszerek, az artézi kutak fúrása után a megbetegedések és a halálozások száma rohamosan esett, például 1914-ben a megbetegedések száma csupán 56 fő volt. A 19. század harmadik nagy járványa, a himlő nem szedte ugyan egyszerre olyan nagy tömegben az áldozatait, mint a kolera, de a halálozási arányszámot illetőleg legalább megközelítette azt. A diftéria a 19. század második felében jelentkezett, főleg az 1890-es években pusztított a legnagyobb arányban. Volt olyan település, hogy 500 megbetegedett gyermekből 220 meghalt. Az utolsó nagy tömegjárvány a spanyolnátha volt az első világháború idején, amely kezdetben a diftéria járvány halálozási arányait mutatta. Népbetegségnek számított a köszvény, a különböző ízületi megbetegedés, de aggasztó volt a vér- és nemi betegségek száma is, amivel szemben a felvilágosítás elég erőtlennek bizonyult. A délvidéki orvosok főleg az orvosi felvilágosítás területén fejtettek ki irodalmi tevékenységet, ami az újvidéki Emanuel Jankovics nyomdájából kerültek ki. Ezek a népszerűsítő kiadványok mindhárom helyi (magyar, német és szerb) nyelven láttak nyomdai napvilágot, míg a tudományos publikációk már Pesten és Budán jelentek meg. A magyar orvosi nyelvújítás, a német és magyar nyelvű orvosi folyóiratok megalapítása az ország minden területéről ide vonzotta a szerzőket, függetlenül annak nemzetiségétől. Érdekes jelenség lett a 19. század első felében, hogy a vidéken élő orvosok egy része egymás közötti levelezésben cserél eszmét a betegek állapotáról vagy az alkalmazott terápiáról. A délvidéki szerb orvosok - mint már említettük - orvosi okleveleiket Pesten, Bécsben és részben Grazban szerezték, szakirodalmi tevékenységük csak részben kötődött végső tanulmányaik városaihoz. Ha magyarul publikáltak, természetesen Budapesthez, német nyelvű írásaik Bécshez kötődött. Az egyetemes szerb medicina szempontjából lényeges, hogy 1757 és 1918 között a szerb szerzőktől Újvidéken, Pesten 201
