Kapronczay Károly: Közép-Kelet-Európa orvosi múltja (Budapest, 2013)
5. Bulgária
A bolgár kormányzat a 19. század utolsó két évtizedében a törvények és rendeletek sorát alkotta meg a közegészségügyi helyzet javítása érdekében. Az országban jelentős volt a különböző járványok veszélye, magas volt a tuberkulózis, hiszen az elhaltak 50%-át az utóbbiak adták. Az enterális betegségek, közöttük a kolera leküzdése érdekében szigorú törvények védték az ivóvíz ellátást, az ásott és fúrt kutak védelmét, a vezetékes ivóvíz ellátás országos megtervezését, a nagyvárosok szennyvíz és csatornahálózatának kiépítését. Valóban több száz évet kellett behozni, ami nagy kihívás volt egy szegény országnak. 1887-ben törvény szabályozta a vidéki körorvosi hálózat létesítését, tevékenységét és feladatainak megállapítását. Ezzel párhuzamban kellett felépíteni a gyógyszertárak hálózatát, de legelőször a hazai gyógyszerészképzést kellett megteremteni. Ennek érdekében engedélyezték a gyógyszerészképzést a várnai, a plov- divi, a szófiai és a trnovói orvosi iskolákban, országosan költségvetési pénzekből segítették a gyógyszertárak szervezését, gyógyszerkészítő laboratóriumaik kialakítását. 1899-ben kiadták az első bolgár gyógyszerkönyvet. 1892-ben megalakult a Bolgár Gyógyszerészeti Társaság. A gyógyszerészek társasági élete csak követte az orvostársadalom hasonló törekvéseit. 1883-ban a várnai Orvosi Társaság felvetette egy egységes országos társaság megszervezését, amely szervező munka gyakorlatilag 1899-ig tartott. Több bolgár orvosi társaság működött, de egyik sem akarta feladni függetlenségét, illetve egy egységes orvosi társaságon belül őrizni kívánta „kiváltságait". 1900-ban a szófiai orvostársaság az ország összes orvosát a fővárosba hívta, ahol hosszas egyeztetés után 1901-ben megalakult a Bolgár Orvosszövetség, amelyen belül a helyi társaságok megtartották autonómiájukat, a második országos gyűlésen (1902) elfogadták a 12 tagtársaság alapszabályzatait. A következő, évente megtartott országos gyűléseken megtárgyalták az ország előtt álló közegészségügyi programokat, véleményezték a kormány tervezeteit, illetve javaslatokat tettek a kormányzatnak. A lassú fejlődést megtörték a Balkán-háború eseményei, majd az I. világháborúba történt bekapcsolódás. Természetesen ekkor a katona-egészségügy fejlesztését szorgalmazták, a háború végén Bulgária súlyos gazdasági gondokkal küszködött. A világháború után sikerült az egyetemi egyenlőséggel rendelkező orvosi iskolákat valóban egyetemi karokká átszervezni. Ekkor négy helyen, Szófiában, Plovdivban, Várnában és Trnovóban folyt orvosképzés. Emellett jelentős összegeket áldoztak a betegségmegelőzésre és az intézményrendszer felépítésére. 182
