Kapronczay Károly: Közép-Kelet-Európa orvosi múltja (Budapest, 2013)
4. Románia
törvényt, amelyben nagyobb szerepet kapott a megelőzés, annak hálózata és terápiás intézményei, megszervezte a területi alapon működő járványügyi állomásokat, kórházakat, intézkedett a munkavédelem vonatkozásában is. 1901-ben Románia területén 1254 orvosdoktor működött, a lakosság átlagéletkora 30 év körül mozgott, a gyermek- halandóság az elhaltak 50%-át tette ki, ezen belül 60% volt az 5 év alatti halálozás aránya. Az orvosok eloszlása aránytalan volt, hiszen 5 millió falusi lakosra mindössze 129 orvos jutott. 1912-ben elfogadták a munkás betegbiztosítási törvényt, amely szerint - befizetett járulék után - rokkantsági vagy öregségi nyugdíj járt, betegség esetén 16 hét táppénz, szülés után 6 hétig ugyancsak táppénz járt, amely - indokok esetén - újabb 6 héttel meghosszabbítható volt. 4.9 A román orvosi iskola ____________________________________ A z önálló román orvosképzés kialakulása megteremtette a román orvosi iskolát, amelynek első nagy egyénisége Carol Davila, az egészség- ügyi szervező volt. Munkájának köszönhető azoknak a fórumoknak a megszervezése, amelyek fémjelezték a román orvostudomány fejlődését. 1857-ben Davila és Kretzulescu megalapították a Societatea medicala etiintifica in Bucurest, az első orvosi társaságot, útjára indították a Medicul roman c. orvosi folyóiratot. Jacob Felix közegészségtani és Constantin Dimitrescu Severeanu sebészeti munkája már nemzetközi visszhangot váltott ki. Alexandru Marcovisti (1835-1886) lefektette a román belgyógyászati iskola alapjait, míg Zaharie Petrescu (1841-1901) a román gyógyszertani iskola megalapítója, de e korszak kétségtelenül legnagyobb egyénisége Victor Babes, a budapesti, majd bukaresti egyetem bakteriológia professzora, aki a román iskola megteremtője és nevelője lett. Nicole Kalinderu (1835-1902), Cristea Buicliu (1857-1918), Ion Nanu-Muscal (1862-1938), Gheorghe Assaky (1835-1899), Thoma Ionescu (1860-1926), Nicolae Manolescu (1850-1920) stb. a román orvosi iskola nemzetközi vonatkozásokban is elismert nagyságai. A két világháború között időszakban a román orvosi felsőoktatás a kolozsvári orvosi karral bővült, a medicina szakosodásával párhuzamban mindhárom román orvosi karon újabb intézetek és tanszékek alakultak. A bukaresti orvosi karon endokrinológiai (1935), illetve virológiái (1942) tanszékek létesültek, emelkedett a női hallgatók száma és megindult a szakorvosképzés, valamint a továbbképzés különböző formái alakultak 168
