Kapronczay Károly: Közép-Kelet-Európa orvosi múltja (Budapest, 2013)
3. Oroszország
az összes orosz orvosi karon megjelentek meghatározó egyéniségeik. Ugyancsak fontos tényező, hogy az orvosképző intézményekben - orvosi karokon és az orvos-sebészi intézetekben - már az orosz tanerők váltak meghatározóvá. Működnek „idegenek" is, de ezek kiemelkedő tudásuk alapján kerültek kinevezésre. Az orosz egyetemek - mai szó- használattal élve - nyitott egyetemek voltak mind a tanárok, mind a hallgatók vonatkozásában. Komoly orvosi iskolák formálódtak, ezek közül kiemelkedik az élettani iskola, amelynek nagy egyéniségei Mecs- nyikov és Pavlov, az önálló orosz medicina két első Nobel-díjas tudósa. Az orosz orvosi karok valóban rengeteg szakembert adtak az orosz betegellátásnak: 1809. évi összeírás szerint 2508 egyetemet végzett orvost, 16400 okleveles sebészt tartottak nyilván, ennek harmada a hadseregben szolgált. 1848-ban az egyetemet végzett orvosok száma nyolcezer volt, továbbra is a hadseregben szolgált kb. 40%. Természetesen ez a létszám meg sem közelítette az egészségügy igényeit, az „orvosok kötelező foglalkoztatása nem a lakosság lélekszámához, hanem a területi igényekhez igazodott. így érthető, hogy a hadsereg orvosai kötelesek voltak ellátni a helyőrségen élő polgári lakosokat is. Részt vettek a különböző nagy járványok leküzdésében, amelyek közül a 19. század első felében a hatalmas kolerajárványok jelentették a legnagyobb gondot. Emlékezetes volt az 1803-1806 között először a Kaukázusban jelentkezett kolera, amely 1808-ban a szaratovi kormányzóságban, 1814-ben Odesszában pusztított. Orosz földön is az 1830. évi nagy kolera járvány volt a legsúlyosabb, a 19. század közepéig nem lehetett felszámolni, jelen volt még a krími háború idején is. Az orosz orvostudomány legnagyobb egyénisége Ivan Petrovics Pavlov (1849-1936), a Nobel-díjjal kitüntetett tudós volt. A vidéki papi családból származó ifjúnak komoly erőfeszítéseket kellett tenni a magasabb iskolák elvégzésére. Egyházi iskolák bevégzése után 1870-ben beiratkozott a szentpétervári egyetem természettudományi karára, nagy hatással voltak rá az élettani stúdiumok. A biológiai tanulmányok bevégzése után beiratkozott az Orvos-Sebészi Akadémia harmadik évfolyamára, ahol Ivan Fedorovics Cion professzor irányította figyelmét az idegélettan felé. Még tanulmányai alatt közleményt jelentetett meg, amelyben a hasnyálmirigy tevékenységét szabályozó idegekkel foglalkozott. Végzése után Cion tanársegéde lett, bár hamarosan átkerült az Állatorvosi Főiskola élettani tanszékére, mivel Cion Párizsba távo126
