Simon Katalin: Sebészet és sebészek Magyarországon 1686-1848 - A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 5. (Budapest, 2013)
V. Egyetemi sebészképzés Magyarországon (1770–1848)
72 V. Bgyctcmi sebészképzés Magyarországon (1770-1848) Mellettük három erdélyi (2 katolikus és 1 református), két-két katolikus ausztriai, cseh- és morvaországi, egy tiroli és öt sziléziai származású (1 katolikus és 1 evangélikus, a többinél nem jelezték a vallást) vizsgázott le Nagyszombatban. A birodalmon túlról kilencen német nyelvterületről érkeztek (6 katolikus, 1 evangélikus), emellett meg kell említeni a három távolabbi vizsgázót: a francia Josephus Plumot és a sváb Philipp Pinnert (a promotiós kötetben Biner), valamint Philippus Jacobus Luzenbergert. Plum már Magyarországon élt, Nagyszombatban szabadították fel 1773 decemberében, Pinner pedig Budán (fentebb már volt szó róla, az újlaki halottkémi állás kapcsán). A két sváb az 1760- as években szabadult fel, egyikük még bizonyosan Svábföldön.3S6 Budán már többen diplomáztak, de itt is csak az utolsó évben lehetünk tényleges növekedés tanúi. A szigorlók most is túlnyomórészt magyarországi születésűek (133 fő, ebből 81 katolikus, 6 evangélikus, 5 református, 1 zsidó). Erdélyből mindössze nyolc (5 evangélikus, 3 katolikus), Csehországból tizenkettő (9 katolikus, 1 zsidó), Morvaországból hat (5 katolikus, 1 zsidó), Ausztriából tíz, Sziléziából kilenc (5 katolikus, 1 evangélikus), Stájerországból kettő, Horvátországból, Karinliából, Tirolból egy-egy vizsgázó jött Budára. Habsburg Birodalmon túli német területekről tíz (ebből 5 katolikus, 1 evangélikus), Lotharingiából egy, Elzászból egy evangélikus, végül egy katolikus sváb lett Budán sebészmester. Mivel ezek csak születési helyet jelölnek, feltételezhető, hogy ebben az időszakban már a nem magyarországiak többsége itt élt, vagy munkája során került ideiglenesen az országba, például a hadsereggel. A vizsgázók döntő többsége ekkor még katolikus, a nagyszombati és budai időszakot egybevetve e a 334 végzett közül 179 fő (54%), a többi felekezet tagjai csak elvétve képviseltetik magukat az ekkor még kötelező, szentekre teendő eskü miatt (22 lutheránus, 17 református, 4 zsidó). 112 fő (34%) vallása ismeretlen, de feltehetően szintén a katolikus felekezethez tartozott. 5.2. A pesti egyetem orvosi karának sebészei (1784/5-1814/5) 5.2.1. A sebészképzés intézményes keretei A kormányszervek (Helytartótanács, Udvari Kamara, Királyi Kúria) Pozsonyból Budára helyezése miatt pár évvel a Várban való megtelepedése után, 1784-ben ismét új otthont kellett keresnie az egyetemnek, ezúttal Pesten.357 Az orvosi kar az 1784/5-ös tanévet a pálos kolostor épületében töltötte, majd átköltöztek a meglehetősen szakszerűtlenül átalakított volt jezsuita rendházba, annak az Újvilág és a Hatvani (mai Semmelweis és Kossuth Lajos) utca sarkán álló épületébe, amelynek Újvilág utcai részébe a vizsgálandó betegeknek 16 ágyas részleget rendeztek be két kórteremmel.358 Mivel azonban ez szintén kevés volt a tanulók számára, az egyetem többször próbált egyezkedni Pest város 356Luz.cnbcrgcr Obcrdorfban lett felszabadtva, feltehetően egyik rokona (apja?) által (Luzcnbcrgcr Sylvester). SOTti Lt. 1/f 2. kötet 399., 404., 413. (12., 37., 125. ssz.) 357Pest egyre inkább megnyilvánuló „nagyvárosi” jellege miatt az 1800-as evekben ismét felmerült a költözés gondolata, amit végül I. Ferenc azzal a rendelettel zárt le - az orvostanhallgatók erkölcseit és az egyetem hírét megvédendő , hogy a fiatal mcdicusokat eltiltotta a színház- és tánctermek látogatásától. Györy 1936. 185. és Antall - R. Harkó Vida 1971. 129. 358 1786-ig a városi kórházban gyakoroltak a növendékek, az elméleti oktatás pedig az Invalidusok Házának tébolydául használt részében folyt. Gortvay 1953. 78., Molnár 2005. 14., Kapronczay 2007. 81.