Simon Katalin: Sebészet és sebészek Magyarországon 1686-1848 - A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 5. (Budapest, 2013)
IV. A 18. századi magyarországi sebészképzés céhes formái, a hazai sebész- és borbélycéhek működése
36 IV. A 18. századi magyarországi sebészképzés cchcs formái, a hazai sebész- és borbélycéhek működése megyéiből rajzottak ki évente, főleg Nyugat-Európába. Nem gyógyítók, hanem gyógyszernek mondott termékekkel kereskedő emberek voltak. Csippék János háromféle olejkárt különböztet meg, a Szepesből, Liptóból és Nyitra megyéből kirajzó friss len- és kenderolajat árulókat, a borovicskával házaló trencsénieket, és a szó szorosabb értelmében vett olejkárokat, akik termékeik árusítása mellett jövendöléssel, hipnózissal is éltek. Egész Európában elterjesztették a fenyőgyantából készült Balsamum Carpathicumot (Aqua Reginae Hungaricae, baume de Hongrie), de árultak szemölcs-, patkány-, poloska- és tyúkszemírtókat, hajnövesztő szereket. 1770-ben a Helytartótanács a Generale Normativum patikusok működését szabályozó részében eltiltotta őket a gyógyszerekkel való kereskedéstől és a betegek kezelésétől. Jórészt babonás, és kevéssé hatékony módszereiknek köszönhetően idővel szinte minden európai országból elűzték őket.139 A megtelepedett gyógyítók közé tartozott a különböző sebészek mellett a gyógyszerész, bába és segédje (compo), „veszett doktor”, patkolókovács, „disznóverő”, a hóhér, sintér, zsidó és habán gyógyítók, valamint a szerzetesek, apácák.140 Az alábbiakban kizárólag az emberek gyógyításával foglalkozó nem egyházi rétegekről lesz szó. Minden településhez tartozott (elvileg) egy-egy hóhér (Scharfrichter, Henker). Tevékenysége megvetettsége ellenére több szempontból is jelentős. Ha valakit megkínzott, az illetőt már csak ő kezelhette, mert orvos nem nyúlhatott a tisztátlan emberhez. Kezelt törést, ficamot, valamint kivégzés előtt narkotizálhatta az elítéltet ópiummal, mandragó- rával. Pestisjárvány ideje alatt a pestisorvossal, sebészekkel együtt neki kellett biztosítania az adott helység rendjét.141 A kivégzett vérét, amelyet az epilepszia ellenszerének tekintettek, eladhatta. 1774-től azonban a Helytartótanács megtiltotta, hogy a hóhérok akár emberen, akár állaton gyógykezelést hajtsanak végre.142 Mivel szakmája tisztátalannak számított, nem volt polgárjoga, családjaik egymás között házasodtak.143 A veszettség az ellene való oltás kidolgozásáig óriási problémát jelentett a magyar- országi lakosságnak. Előfordult, hogy a fertőző állatok elszaporodása miatt még az utcára is veszélyes volt kimenni.144 A „veszett orvosok” (dühödés orvosai) így a 20. századig jelentős szerepet töltöttek be a népi gyógyászatban, különösen az Alföldön, ahol több család erre specializálódott. Egy jó veszettorvos akár nemességet is kaphatott, mint Pernyész Menyhért, akinek veszettség elleni orvosságát a pesti egyetemen vizsgálták meg, amiért húsz arannyal és nemesi címmel jutalmazták 1794-ben.145 A megtelepedett gyógyítók, népi orvoslók közt mindenképpen említést érdemel a női empirikus gyógyítók világa. Akadtak közöttük babonás kuruzslók és laikus gyógyítók is. Előbbiek közé tartoztak a tudós, tudákos asszonyok (weise Weiber, kluge Frau, I39Demkú 1894. 498-500.; MOE 1. 77., IV. 120. (296 ssz.) cs Csippék 1907. 247-248.; 253. 257-259. cs 260. Mär 1748-ban Pozsonyban negatív véleménnyel van róluk a Helytartótanács („colluvies... desertores el id genus otiosi"), 1790-ben Prágában a ncp ellenségeiként említik őket (.,merces itaque... circumferentes tamquam hősies civium, salutis el ordinis communium inseclari oportet"), 1842-ben 1. Miklós ukáza Oroszországból tiltja ki az olejkárokat. i40MOE I. 88. A szerzetesek, apácák elsősorban imádsággal „gyógyítottak”. A szerzetesrendek kezében volt viszont sok patika. A kolostori patikák sorsát a Generale Normativum 1773-as kiegészítése szabályozta, ahol a gyógyszerek nyilvános árusítását kizárólag az irgalmasrcndicknck engedélyezték. Az összes rendben külső cs belső kezelést kizárólag a kolostoron belül folytathattak. Antall 1981. 56. kép. 141 Hálátlan feladatuk elől azonban gyakran megszöktek. MOE I. 91-93. I42Győry 1936. 16. 143 Sachs 2003. 242. 144 Maüyary-Kossá Gyula: Közegészségügy a régi magyaroknál. MOE I. 156-157. 145 Mód 2002. 67-77. és Daday 2002. 432-433. Daday szerint a veszettség gyanújával kezelt betegek nagy része valójában a kőrisbogár-por által okozott mérgezésben halt meg.
