Simon Katalin: Sebészet és sebészek Magyarországon 1686-1848 - A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 5. (Budapest, 2013)

III. A sebészet fejlődése a kora újkortól 1848-ig

26 ni . A sebészet fejlődése a kora újkortól 1848-ig

letesre és tökéletlenre osztja, illetve lehet tiszta vagy összefoglalt. Utóbbi esetben egyéb bajok (seb, gyulladás, törés stb.) is kapcsolódnak hozzá. Ilyenkor törekedtek a csontok mielőbbi helyretételére.94

A himlőoltás egyformán volt orvos és sebész feladata. Rácz Sámuel könyvében az egészséges, himlőn még át nem esett gyermekek oltásának szükségességéről beszél. Az oltás során egy kis késre jóindulatú himlőből származó gennyesedést vettek, majd a kést a kar külső felén az epidermis alá tették és ott megfordították, hogy a genny ott maradjon. A sebet ebben az esetben nem kötötték be.95

A sebészeknek kellett szükség esetén a császármetszést is elvégezni. Rácz tankönyvének leírása szerint ezt abban az esetben alkalmazták, ha az anya meghalt, de a magzat még élt, vagy a nő csontos szülőcsatornája kicsi volt szüléshez, esetleg méhen kívüli terhességről volt szó.96 Törvényszéki kötelességük volt a gyanús körülmények között meghaltak boncolása (erőszakos cselekmények áldozatai, vízbefulladtak, úton találtak, öngyilkosság, mérgezés, szabálytalan szülés esetén, vagy ha „kóborló majom orvosok" kezelték előtte a beteget).97

Érdekességképpen jegyeznénk meg - mivel a mentés intézményesülése előtt a sebészekhez tartozott a helyszíni balesetek ellátása —, hogy az első kísérletek az újraélesztésre szintén a 17. századtól eredeztethetőek. 1667-ben a londoni Hooke már bizonyította egy kutyán a levegő befújásának hasznosságát. 1755-ben John Hunter ugyanerre az eredVégtagainputáció Lorenz Heister tankönyvében

(Institutiones chirurgicae. Tomus Primus, Venetiis, 1740, 464. Tab. XIV.)

94Miskoltzy leírásában vállficamnál a beteg karját először jól húzzák ki, utána illesszek vissza a forgóba. Nagytermetű páciens eseten segédeszközöket, például emelőket alkalmaztak. Miskóltzy 1742. 284., Rácz 1794. I. 326-330.

95 Rácz 1794. I. 351.

96Plenck 1782. 186., Rácz 1794. I. 369.

97Ügyclni kellett a tetszhalálra, boncolni csak a bomlásnak még nem indult holttestet lehetett. A boncolásnál jelen kellett lennie egy törvényszéki bírónak vagy ülnöknek, egy írnoknak, egy orvosdoktornak, aki felügyelte a boncolást és ügyelt arra, hogy az írnok mindent feljegyezzen, valamint két sebésznek, akik a boncolást ténylegesen végezték. Ha előtte borbély-sebész kezelte a halottat, nem lehetett annak boncnoka. Külsérclmi nyom eseten a sebnél kellett elkezdeni a boncolást, ennek hiányában fej mellkas hasüreg - nyak hátgerinc volt a sorrend, „hogy a’ büdösségsokáig ne tartson”. Rácz 1794. II. 3-9.