Simon Katalin: Sebészet és sebészek Magyarországon 1686-1848 - A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 5. (Budapest, 2013)
VII. A sebészek társadalomban betöltött szerepének eltérő formái
234 VII. A sebészek társadalomban betöltött szerepének eltérő formái katonaságnál mint a polgárságnál. Mi a betegek gyógyítását illeti, azt hajtsák végre az orvosok, az orvosi segédeknek, mellyek szükségesek, miként megmutatandom, iskolai oktatásra sincs szükségük .” Tehát a jövő gyógyító részét két nagy csoportra osztja, a müveit és jól képzett doktorokéra (elit) és a kisegítő személyzetre (mint a mai asszisztensek, ezt a feladatkört szerinte a seborvosok töltik be).1256 A még hivatalban lévő sebészmestereknek Töltényi meghagyná címét, de azok kihalásával az állás új betöltője kizárólag doktor lehetne. A sebészek iparűzési adójának (Geschäft, műkereseti adó) elvesztéséért cserébe az állam polgárai jólétét (vagyis egészségét) és az orvosok erkölcsiségének - pontosabban reputatiójának - javulását kapná, esetleg hozhatna új törvényeket az elveszett adó beszedésére, valamint a sebészektől továbbra is beszedhetné azt. A falusi betegeket is doktorok gyógyítanák, mert azok nagy száma miatt a falvakba is kerülhetnének orvosok. Némi tiszteletdíjért cserébe pedig akár házhoz is mennének.1257 Némileg ideális elképzelés volt Töltényitől, hogy a falvak a sebészmesteri képzés megszüntetése után egy csapásra el lennének látva orvosokkal. Nem számolt azzal, hogy az elmaradottabb vidékek sok esetben még a sebészeknek sem jelentettek vonzó lehetőséget, ráadásul ezeken a területeken a megélhetés is sokkal nehezebb volt betegnek, gyógyítónak egyaránt. Töltényi pamfletjére a sebészek védelmében Szathmáry István, Arad vármegye kórházi seborvosa válaszolt.1258 Kifogásolta, hogy a szerző a sebészi pályát kontárságnak, a sebészmestereket pedig „följogosított kontároknak” nevezi. Töltényi gúnyos támadásai ellen az alábbi érvekkel védekezett. Úgy érezte, praktizáló sebészként neki is joga van kifejteni véleményét a sebész-szakma sorsát illetően. Tiltakozott az ellen, hogy egyetemen levizsgázott, ott oklevelet szerző mestereket kontárnak nevezzenek, hiszen Töltényi ezzel nem csak őket, hanem a sebészmestereket tanító egyetemi oktatókat is megalázza. „... Legelőször is abban ütközém meg, hogy a nyilvános sebészi pálya a közlemények szerint gyógykontárság közé soroztaték, következéskép a kiképzett s eddig az állodalom gépezetében hivatalos állást betöltött, s eképp ténylegesen működő, s megfelelő sebészek gyakorlata, jogosított kontárságnak nevezteték el? — Ur isten! és csak most hallják seborvos ügyfeleim először, hogy a sebészi pálya, s az abban oklevelet erdemleg nyert seborvos kontár légyen? s hogy még kontárgyakorlatra följogosított seborvosi oklevél is létez s adatik ki a 19-dik században. E hallatlan állításra felelni képes alig vagyok, ugyanezért feleljenek azon általam mélyen tisztelt tanárok, kik engemet seborvossá képeztenek..."'2*9 A sebészmesterek kontárságának vádja ellen Szathmáry a következő érveket hozta fel: A hallgatók a képzés során elsajátítják mind a sebészet, mind a belgyógyászat elméletét és gyakorlatát, tanulmányaik végeztével nemcsak ezekből, hanem az orvoslás többi ágából is le kell szigorlatozniuk, ezután kaphatnak csak oklevelet. Ezzel a diplomával praktizálhatnak akár az osztrák örökös tartományokban is, mégpedig nem mint „följogosított kontár".l260 Megkérdőjelezte Töltényi azon állítását, hogy az orvosi ügy előmenetele csakis a sebészi rend felszámolásával lenne lehetséges. Igazságtalannak tartotta, hogy Töltényi azt a réteget bírálja, amelynek „képviselői mind hivatalos állásban, mind azon 1256 Uo. 5. 1257 Uo. 6. Töltcnyi az Orvosi Tár következő számában tette közzé tanulmánya második részét, amelyben a homeopátia gyakorlóit támadta. A gyógykontárság korlátozási rendszere II. Közlemények Töltényi Szaniszló cs. kir. tanácsos s bécsi egyetemi tanár utazási naplójábul. In: Orvosi Tár, 1845. július 6., Harmadik folyamat, Nyolcadik kötet, 2. szám, 17-23. 1258 Szathmáry István: Észrevételek a sebészi pálya tökéletes eltörléséről. In: Orvosi Tár, 1845. augusztus 31., Harmadik folyamat. Nyolcadik kötet, 10. szám 145 155. l259Uo. 147-148. l260Uo. 148.
