Simon Katalin: Sebészet és sebészek Magyarországon 1686-1848 - A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 5. (Budapest, 2013)
VII. A sebészek társadalomban betöltött szerepének eltérő formái
VII. A sebészek társadalomban betöltött szerepének eltérő formái 233 a belső betegségek kezelésétől,13'' a diploma mégis felhatalmazza őket azok kezelésére. Ezzel szemben az orvosdoktorok kizárólag csak az ún. belső kórokkal foglalkozhatnak, vagyis Flórhoz hasonlóan panaszolja, hogy a kevesebb képzésben részesülő sebészmesterek elveszik az orvosdoklorok kenyerét: a seborvos inkább a nép embere, minI az orvostudor s így iránta több bizodalommal viseltetnek. O nem igényel olly nagy tiszteletet s látogatásaiért nem követel annyi pénzt, minélfogva a néposztály között kedvesebbnek kell lennie mint az orvostudornak...'" Tehát a sebészek általában olyan társadalmi közegből kerülnek ki, ahonnan könnyebben kapcsolatot teremtenek páciensükkel, ellentétben az orvosokkal, akiknek címe magasabb társadalmi megbecsültséggel és presztízzsel jár és éppen ezért, érthető módon nehezebben találnak maguknak több „ügyfelet”.12” Karakteres képét adja a vidéki seborvosoknak, akik kevés tudással, ám annál nagyobb önbizalommal viselik magukat és azáltal, hogy a belső nyavalyák gyógyítására is felhatalmazást kaplak, az orvosdoktori címmel járó jogokat kérik maguknak. Máskor pedig szidják az orvosdoktorokat és ezzel az egész szakmának nagy kárt okoznak. Mindennek következtében sok helyen felcserélődnek a szerepek és az orvosoknak kell a sebészmesterek szolgálatába állniuk, ha valamiből meg is akarnak élni és nem költöznek más településre. Ennek Töltényi szerint az alábbiak a következményei: 1. Az orvosdoktorok tekintélye csökken, 2. Sok sebész kerül „féltudósként” a polgárok sorába, 3. Elvész a törvénytisz- telel, és 4. Az orvosdoktorok megélhetési körülményei sokkal rosszabbak lesznek, mint a sebészeké, hiszen a hivatalos állások nagy része eleve sebészi, míg a magánpraxisban a szegényebb emberek ellátását, azaz a tömeges gyógyítást szintén ők végzik. Úgy tűnik, Töltényinek jobban fáj néha a tekintély elvesztése, mint a kezelendő betegek körének kisebb volta az orvosok körében.1252 * 1254 Töltényi az alábbi megoldási javaslattal állt elő: az orvosnövendékek ne csak gyakorlati gyógyászatot, hanem gyakorlati sebészetet is tanuljanak és abból is vizsgázzanak le. Példaként a német tartományokat és a Josephinumot említi.1255 Töltényi szerint a Josephinum képzési rendszerét kellene itthon is meghonosítani, több gyakorlattal és a gyógyítás szempontjából semmit sem jelentő természetismeretet (Naturális história) a bölcseleti tanulmányok közé tenni, mint ahogy az Európa többi részén is szokás. Töltényi szerint ennek következtében a medikusok kevesebb idő- és pénzráfordítással kaphatnának orvosi- és sebészdoktori címet. Miután mindenki egyszerre lenne orvos- és sebészdoktor, a meghirdetett állásokat is mindenképpen doktorok (tudorok) kapnák meg. Töltényi szerint így minden doktornak lenne hivatala, tehát a vetélytársak kiiktatásával megoldódnának a megélhetési problémák. A gazdag és szegény páciensek kizárólag művelt orvosokkal tudnák magukat kezeltetni, visszaszorulna a „kuruzslás” is. Az állam is jól járna a külön sebészmestereknek létrehozott tanszékek eltörlésével, valamint a katonaságnál szolgáló gyógyítók (akik nagyrészt sebészek voltak) számának csökkentésével, hiszen jelentős összegeket spórolhatna meg. Mi történne a sebészmesterekkel? Töltényi itt elég ellentmondásosan fogalmaz. Fentebb már említette, hogy a sarlatánság háttérbe szorulna, a sebészmesterek jövőjével kapcsolatban pedig azt javasolja, hogy tartsák meg műhelyeiket és képezzék legényeiket, de csak azon betegségeket gyógyítsák, orvos felügyelete mellett, amelyeket eredetileg a törvény engedélyez nekik, ennek áthágását pedig szigorúan büntetnék. Töltényi szerint „A sebészek szinte olly kevéssé szükségesek a 1252 Az 1770-cs Generale Normativumra céloz, amely szerint sebészek csak az orvos utasításait követve kezelhetik a belső betegségeket. 1251 Uo. 3. 1254 Uo. 4. 1255 Uo. 4 5.
