Simon Katalin: Sebészet és sebészek Magyarországon 1686-1848 - A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 5. (Budapest, 2013)
III. A sebészet fejlődése a kora újkortól 1848-ig
111. A sebészet fejlődése a kora újkortól 1848-ig 17 szúrásához valók, szájhoz és száj sérelméhez való füveket, hólyagokat, elmetszéshez való deszkát és ruhákat a sebek bekötésére. A polgári sebész eszközeit Norr és Miskóltzy 4 részre bontotta sürgősség szempontjából: I. olló, tetemszedő, spoil, lékmérő, tolóvas, általhúzó tű, akasztató cséve, különböző tűk, borotva, lancette, érvágó vas, kis reszelő, flastrom és kenőcs, tépel, vérelállító szerszám; 2., a törött koponyához: trepán, elevatorium, separatorium, hegyes fogó és reszelő; 3.: nyelvemelő és szájhoz való sráf, fecskendő, torokhoz való drót, kanál, fogvonók, pelikán, kecskeláb, fogó, lyukasztó, hosszú zsinór, tű, fecskendő, cséve, golyóvonók, sráf, tükör, lapos fogó, kések, csontfűrész 2 lapos vassal, sütővasak; 4.: ficamokhoz vagy csonttöréshez sráfos instrumentum, zsindelyből deszkácskák, pléh vagy papiros a csontok bekötéséhez, ládácska, amibe a törött lábszárat tudják tenni, zsindely, vánkosok, fáslik.28 29 30 * A bécsi Josephinum első igazgatója, Giovanni Battista Brambilla (1728-1800) művében (Instrumentarium chirurgicum militare austriacum, 1781) a kések (bistourie) a könnyebb szállítás érdekében bicska-szerűek, a lüknél ekkor már előírják a külön tasak- ban (canon) történő tárolást. A szerszámokat egyébként vagy ládában, vagy összetekerhető - és így akár kis helyen is elférő - bőrben őrizték. Brambilla szerint szükséges volt egy-egy egyenes és görbe, tompavégü oltó. A spatulák és szondák mellett új eszköz egy olyan csavar ( Karpeyschraube), amellyel a mély sebet könnyebben tisztíthatják meg, illetve egy speciális, két részből összeilleszthető szonda, ami szintén a mély, főleg lőtt- és szúrt sebek megvizsgálására szolgált.21' 3.2. Tipikus sebészeti eljárások A mai értelemben vett sebészet lehetőségei azonban meglehetősen szűkösek voltak a 18. században, hiszen az éter- és kloroformnarkózis bevezetéséig a fájdalmak és a szepszis veszélye miatt hosszú műtétet nem lehetett végezni. A sebészei fejlődését gátolta továbbá, hogy a 19. század elejéig nem az anatómiai ismeretek segítségével határozták meg a betegségeket és azok kezelési módát, hanem a hippokratészi korpusz és az ún. humorálpalológia’0 alapján. A sebészek munkája sokrétű volt a 18. században. Rácz Sámuel tankönyvében a sebészetet közönséges és különös részre osztja. Előbbihez tartozott a seb, fekély, daganat, „előesés” (prolapsus), szakadás, „éktelenség” (deformitás) és a csontbetegségek, különleges részéhez pedig a ma már nem sebészeinek számító, azóta önállósult szemészet, fogászat, nemi- és bőrbetegségek kezelése, törvényszéki orvoslás, bábaság.’1 28Miskóltzy 1742. 361-362. és 429. 29BrämbilIánál meg egy borotva is az alapfelszerelés része volt. Sachs 2001. 95-99. A magyarországi sebészek felszerelésével kapcsolatos példákat lásd a közegészségüggyel foglalkozó fejezetben. 30 A humorálpatológia alapja a négy „testnedv” (vér, nyák, sárga epe és fekete epe) megfigyelése volt. A betegség okát ezen nedvek egyensúlyának felborulásában látták, és az orvos feladata ennek az egyensúlyi állapotnak a visszaállítása volt. A nedvek megfeleltethetők a négy alapelemnek és azok tulajdonságainak, illetve egyéb dolgoknak: 1. tűz sárga epe máj meleg és száraz; 2. víz nyák agy hideg és nedves; 3. levegő vér szív meleg és nedves; 4. föld fekete epe lép hideg és száraz. Sachs 2000. 138-139., Bynum 2010. 20-26. 3,Plenck 1782. 92. Eszközeit tekintve: „Borhely-munkának az a’ munka neveztetik, mellyel vagy kéz, vagy eszköz által valami külső nyavalya meg-gyógyittatik. Osztatik kézi, és eszközös munkára: Amaz kézzel, és eszközzel vitetödik véghez." Rácz I. 1794. 233., 343.
